Tóth László: "Az egyik szemem sír, a másik nevet..."

Mielőtt még csapat, de akár egyéni szinten is túlzottan belemerültünk volna, hogyan is alakulhat a kézilabda idény hátralévő része, érkezett a hír csütörtökön délután fél négy előtt, hogy vége a szezonnak, nem lesznek bajnokok az egyes osztályokban – ebből eredően akkor természetesen feljutók és kiesők sem.


Csivre Viktória (19) és csapattársai nagyot mentek a női kézilabdázók ifjúsági küzdelmeiben, kérdés, az együttesüket milyen szinten lehet egyben tartania a klubvezetésnek

Fotó: Gergely Szilárd

A Tungsram SE Nagykanizsa NB II-es kézilabdázóinál ez két végletet is érint: a férfiak a Dél-nyugati csoport élén álltak, a nők viszont a „dél-nyugati” régiójuk utolsó helyén...

A férfi csapat helyzetével az elmúlt napokban már foglalkoztunk, érdemes azonban szűkebb pátriánkban női vonalon is körülnéznünk. Nos, Tóth László, az NB II-es hölgyek edzője nem kertelt, őszintén vázolta a döntés rá gyakorolt hatását.

- Nézze, mi is egy fogaskerék vagyunk a sportág rendszerében, az imént olvastam én is a hírt és meg kell mondjam, az egyik szemem sír, a másik nevet – mondta el a tapasztalt szakvezető - Ifi csapatunkkal ugyanis óriási sikernek néztünk elébe a III. osztály F csoportjában, a felnőtt csapattal ugyanakkor kiestünk volna, ezt fölösleges is ragozni. Ugyanakkor nem tudom, hogy ez így jó lesz-e, értve ez alatt elsősorban az utánpótlás együttesünket.

A helyzet tehát mondhatni ellentmondásos és ehhez nem árt leírnunk, hogy az ifjúsági bajnokságban a Tungsram SE női szekciója valóban imponáló sorozattal bírt: tizenöt meccséből behúzott tizennégyet, egyszer pedig döntetlenre végzett.

- Nyugodtan mondhatom és csak ismételni tudom, óriási siker küszöbén állt ifjúsági hölgy csapatunk, a 15 mérkőzéséből aratott tizennégy győzelmet, melyhez egy döntetlen társult, és a +149-es gólkülönbséget sem tudom, hogy lehet-e még fokozni a jövőben. S hogy miért is? Nos, sajnálatos módon több játékosunk kiöregszik ebből az utánpótláskorú együttesből és nagyon úgy néz ki, hogy ez volt az utolsó olyan lehetőség, amikor ez a társaság még együtt játszhatott. Természetesen át fogunk még az egyesületen belül mindent részleteiben is beszélni, az első gondoltaink után azonban majd higgadtan kell értékelnünk a kialakult helyzetet.

P.L.