Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét

facebook megosztás

Vasárnap megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának az MTI-hez eljuttatott közleményében.     

Azt írták: hagyományosan a virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek fogadták Jézust.    

Idén a koronavírus-járvány miatt nem tarthatnak körmeneteket, és "hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a szentmisébe".    

Hozzátették: "ez a leegyszerűsített, ünnepélyességétől megfosztott liturgikus keret" ugyanakkor jobban tükrözi, hogy virágvasárnap a liturgiában ismert elnevezése szerint az "Úr szenvedésének vasárnapja". A virágvasárnapi szentmisén ugyanis már elhangzik Jézus szenvedéstörténete.    

Úgy fogalmaztak: "A virágvasárnappal kezdődő nagyhét az egyházi év leggazdagabb időszaka". Az egyház kifejezi hitét, hogy "a dicsőséges bevonulás a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, elhozva számunkra a megváltást, amely minden hívőben az örök élet reményét táplálja."    

Virágvasárnapi szentmisét közvetít 9 órától a Duna TV, 10 órától pedig a Kossuth Rádió. Az egyházmegyék honlapjukon, illetve Facebook-oldalukon teszik követhetővé a nagyheti szertartásokat. A online szentmise-közvetítések elérhetőségéről a Magyar Kurír portálon (www.magyarkurir.hu) lehet tájékozódni.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.