A lépcsők következnek – Megfelelő ütemben halad a Kanizsa Aréna építése

facebook megosztás

2019 decemberében írta alá a multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok vállalkozási szerződését Balogh László polgármester és a kivitelező cég képviselője. A ZÁÉV szakemberei – a dokumentumban foglaltak szerint – 600 napon belül végeznek a mintegy 15 milliárd forint értékű projekttel. A munkálatok jelenlegi állása szerint ez a határidő az új koronavírus miatt kialakult helyzet ellenére is tartható. 


Fotó: Czigóth Sándor

Tavaly decemberben a felvonulási terület kialakításával kezdődtek a munkák, majd idén januárban a föld- és alapozási munkálatok jelentették a következő állomást. Az igazán látványos szakasz április elején jött. Az épülő létesítmény helyére egy 25 méter magas, nyolc tonna maximális teherbírású toronydarut telepítettek. Ennek segítségével beemelték a csarnok vázszerkezetének első tartópilléreit. A szakemberek ezidáig mintegy 900 köbméter betont, 106 tonna zúzott követ, valamint 90 tonna betonacélt dolgoztak be a csarnokba. – A nagy daru felállítása után felgyorsult a kivitelezés – tette hozzá Diós András, a ZÁÉV Építőipari Zrt. projekt főmérnöke – Jelenleg az épület szerkezetépítési munkái zajlanak, kevés villamos előszereléssel. A csarnok vázszerkezete most áll össze, lehet már látni, hogy mekkora is lesz a küzdőtér és az aréna körvonala. Szakembereink jelenleg a zsalukat mozgatják, a betonacélokat szerelik. Fontos szegmens, hogy az előregyártott szerkezetnek 70 százaléka már a helyszínen van. Ezt azért is emelném ki, mert vannak olyan nagy magasságú tartók, amik az épület 11 méteres magasságát adják, s ezekre fog még ráépülni az acéltetős szerkezet, s így lesz a csarnok összmagassága 18 méter. Reméljük, ezt pár hónapon belül el fogjuk érni, hisz a jelenlegi szerkezetünkkel is végezni tudunk 8-10 hét alatt.

A koronavírus-járvány – egyebek mellett – kereskedelemre, vendéglátásra, agráriumra gyakorolt hatásairól folyamatosan beszámoltunk lapunkban és a Kanizsa TV Híradójában az utóbbi másfél, két hónapban. Eddig kevesebb szó esett az építőiparról, hiszen a szakemberek szerint ezen ágazat március végéig nem érezte meg a járványt. Később viszont a vírushelyzet okozta nehézségek ide is begyűrűztek, méghozzá kétféle módon: a már elindított beruházások közül állt le jó néhány az országban, valamint az újonnan építési fázisba lépő projekteket is visszavethette a kialakult helyzet. – Azokat az építkezéseket érintették a vírushelyzet okozta nehézségek, melyek már a befejezési stádiumban voltak. A mi projektünk szerencsés helyzetben van, mivel itt az érintett időszakban szerkezetépítés folyt. S betonunk, betonacélunk volt, ezért szerencsére nagymértékben nem befolyásolta a kialakult helyzet a kivitelezés ütemét – hangsúlyozta Diós András.

A multifunkcionális rendezvénycsarnok építésén fáradozó, mintegy 50 ember – ők a helyszínen tevékenykednek, az előgyártó üzemekben dolgozókkal együtt ez a szám 100 és 150 fő közé tehető – számára az út- és parkolóépítési munkálatok mellett a következő pár hét fő feladata a lépcsők kiépítése lesz. – Most az elsődleges célunk az, hogy a négy lépcsőházból egyet úgy össze tudjunk rakni, hogy ott már a tényleges lépcsőket lehessen használni. A födémpallóink folyamatosan érkeznek az előregyártó üzemekből, illetve az acélszerkezetű gerendáinkat is folyamatosan hozzák a helyszínre, így a földszinti födémet is meg tudjuk csinálni rövid időn belül – mondta a projekt főmérnöke.

Mint megtudtuk, az épület kialakításánál fontos szempont a fenntarthatóság is, ezért napelemes rendszerrel látják el a szakemberek, valamint két darab levegő-víz hőszívattyút is telepítenek majd az épület tetején lévő gépészeti udvarba. A rendezvénycsarnok nem csak a kanizsai és környékbeli sportolók otthona lesz, hiszen különféle kulturális, közösségi rendezvényeknek, valamint akár vásároknak, koncerteknek is helyet adhat. A Kanizsa Aréna egyszerre 3000 ember befogadására lesz alkalmas, de mobillelátókkal 5000 főre növelhető a befogadóképessége. A szakemberek 500 férőhelyes parkolót is építenek a csarnokhoz, amire minden bizonnyal nagy szükség lesz, hiszen már évek óta húzódó probléma, hogy a Keleti városrészben sok esetben még az ott lakók sem tudnak szabályos helyen megállni. A komplexum – a jelenlegi tervek szerint – 2021 augusztusára készül el.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.