A stroke a koronavírus-járvány közben sem alszik

facebook megosztás

A koronavírus azon kívül, hogy felforgatta az életünket, rengeteg egészségügyi kérdést is hozott magával. Mivel egy újfajta vírusról van szó, keveset lehet tudni róla, de ami biztos, hogy az idősebb korosztály mellet azok is a fokozottan veszélyeztetettek csoportjába tartoznak, akik valamilyen krónikus megbetegedésben érintettek, vagy átestek egy olyan szív-érrendszeri katasztrófán, mint például a stroke (szélütés). Ezért ebben a nehéz időszakban még inkább fontos, hogy foglalkozzunk az egészségünkkel és odafigyeljünk szervezetünk jelzéseire. A májusban tartott Stroke Tudatosság Hónap is erre hívja fel idén a figyelmet.

A jelenlegi járványügyi helyzetben sem szabad az olyan megbetegedésekről elfeledkezni, mint például a stroke, ami világszerte a harmadik leggyakoribb halálok, hazánkban pedig a becslések szerint 40-50 ezer embert érint évente. A nemzetközi adatok arra utalnak, hogy a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők esetében, vagy a stroke-on áteső embereknél nagyobb a szövődmények kockázata, ha megfertőződnek koronavírussal.  Ezért legyen szó stroke-ban érintett vagy egészséges emberről, nagyon fontos, hogy a hatályban lévő korlátozások betartása mellett, kiemelten foglalkozzunk az egészségünkkel is.

Kiket veszélyeztet a stroke?

Számos tényező hozzájárulhat a stroke kialakulásához, ilyen például az előrehaladott kor, ennek ellenére a betegség egyre több fiatalt is érint. A betegség kialakulása összefüggésben állhat az életmóddal, valamint a nem megfelelő táplálkozás, dohányzás, gyakori alkoholfogyasztás és a mozgásszegény életmód mind növelhetik a stroke esélyét. Az egészségügyi rizikófaktorok közé olyan betegségek tartoznak, mint például a cukorbetegség, a pitvarfibrilláció, az érelmeszesedés vagy a magasvérnyomás. A stroke-on átesett pitvarfibrilláló betegeknek sajnos nagy esélyük van arra, hogy ismét szélütést kapjanak, ezért is szükséges, hogy megfelelő véralvadásgátló terápiában részesüljenek. Szerencsére, a betegek számára már elérhetőek olyan szájon át szedhető készítmények, amelyek mellett nem szükséges gyakori laborvizsgálatokra járni és diétás megszorításokat alkalmazni.

Így őrizzük meg egészségünket a járvány alatt

Annak érdekében, hogy megőrizzük az egészségünket a kialakult helyzetben, elsődleges szempont, hogy az aktuális korlátozások betartásán kívül rendszeresen és alaposan mossunk kezet és az előírt helyeken viseljünk szájmaszkot. Folyamatosan kövessük az orvos által előírtakat és ügyeljünk a terápiák megfelelő betartására is. Amennyiben bármilyen panaszunk van, telefonon konzultáljunk orvosunkkal és ha gyógyszer kiváltásához receptre van szükségünk, használjuk ki az e-recept adta előnyöket. Természetesen, ha például a stroke tüneteit véli valaki felismerni magán, ne várjon arra, hogy elmúljanak a tünetek, hanem azonnal hívjon mentőt, mert ilyenkor az időtényező kulcsfontosságú a megfelelő kezelés érdekében!

Az adott betegségek kordában tartása mellett törekedni kell az egészséges életmódra is. Akinek lehetősége van rá, töltsön minél több időt a kertben, ahogy tavasszal jobbra fordul az idő, ideális alkalom nyílik egy kis kertészkedéshez. Azoknak, akiknek nincsen kertjük, szellőztessenek rendszeresen. Iktassunk be minden nap 30-60 perces mozgásokat: ez lehet séta, kerékpározás, futás vagy otthoni torna. Szerencsére ma már a számtalan online, ingyenesen elérhető mozgásforma közül van lehetőségünk a számunkra legalkalmasabbat kiválasztani. A rendszeres mozgás nemcsak a testsúlygyarapodás ellen jó, hanem csökkentjük a mozgásszegény életmódnál megnövekedő trombózis-kialakulási kockázatot is.

A koronavírus miatt kialakult feszült időszak során sem szabad megfeledkezni a mentális egészségünkről. Azok, akik otthonról dolgoznak alakítsanak ki egy mindennapi rutint. A napi munka mellett valósítsunk meg olyan dolgokat, amiket már régóta tervezünk, mint például: kenyérsütés, rendrakás a kamrában, fotók rendezése, vagy új hobbi kipróbálása. Végezzünk el egy ingyenesen elérhető online tanfolyamot vagy vegyünk részt az egyik híres múzeum online tárlatvezetésén. Továbbá ne feledkezzünk meg a környezetünkben élő olyan személyekről sem, akiknek egyedül kell átvészelniük a járványt. Hetente többször hívjuk fel őket és szervezzünk online baráti találkozásokat.

Egy-egy ilyen aktivitástól sokkal könnyebben elfogadhatóbbá válik a mostani helyzet és ennek köszönhetően az egészségünk sem látja majd kárát a bezártságnak. Vigyázzanak magukra, vigyázzunk egymásra!

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.