A szezon törölve, a Kanizsa Vízilabda azonban még kivárhat...

facebook megosztás

Amint az már nyilvánosságot látott, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi ülése úgy határozott, hogy törli a 2019/20-as bajnoki szezont és az egyes bajnoki pontvadászatokban eredményt nem hirdet.

A fentieknek van nagykanizsai vonatkozása is, hiszen az OB I B-ben a Kanizsa Vízilabda legénysége osztálya B csoportjában az első helyen állt – nem kis előnnyel vezetve. Az előző két kiírásban a kanizsaiak osztályozókon maradtak le csupán a legfelső osztályról, ezúttal pedig idő előtt fejeződött be számukra is a szezon. Ludányi Kadosa gárdájának története azonban ezzel még nem ért véget, hiszen napvilágot látott, hogy a szombathelyi AVUS a következő idényben nem vállalja az OB I-es szereplést, mivel annak feltételeit nem tudja vállalni, majd rá nem sokkal érkezett a hír, hogy az Eger pedig fizetésképtelenné vált. Így bár a pontvadászatot berekesztették, ez még nem jelenti azt, hogy a dél-zalaiakkal kapcsolatban nem oszthatunk meg lényeges információkat a későbbiekben...

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.