A tótszerdahelyi tejtermékek is házhoz mennek a veszélyhelyzet kezdetétől

Horváth István Dávid minden áruját házi alapanyagból készíti, így a különböző finomságokhoz felhasznált tejet is folyamatosan ellenőrzik a szakemberek.

2015-ben még csak saját fogyasztásra készültek a tejtermékek, de ma már többféle sajtot és joghurtot is előállítanak a tótszerdahelyi háznál. A termékek nagy odafigyeléssel és folyamatos szakmai ellenőrzés mellett készülnek.

– Őstermelő vagyok, de azon belül mivel feldolgozom a termékeket a tejet, illetve a különböző gyümölcsöket joghurthoz, ezért kistermelővé kellet válnom. Ez egy olyan plusszal jár, hogy kéthetente le kell adnom tejmintát, hogy ezt tudjam csinálni – mondta Horváth István Dávid. A mezőgazdász elmondta: a vírushelyzet kezdete óta folyamatosan ki is szállítja a termékeit a környező falvakba és Nagykanizsára. A fiatal gazda úgy tervezte, hogy csak a vírus ideje alatt viszi házhoz az áruit, de a nagy kereslet miatt úgy döntött, hogy állandósítani fogja ezen szolgáltatását.