Ásó, kapa, gereblye IV. – A gyógynövénynek van helye a kiskertben!

facebook megosztás

Sorozatunkban elsősorban a kiskertekkel és környezetükkel, az aktuális teendőkkel foglalkozunk. – Ám előre le lehet szögezni, gyógynövényt nem csupán a kertünkbe, hanem akár egy-egy cserépbe, balkonládába is lehet ültetni. Szabadföldben természetesen könnyebben növekszik, burjánzik a gyógynövény, a fajták sok esetben nem csak tea alapanyagok, fűszerezésre, ízesítésre is kiválóak lehetnek az ételek készítésekor.


(Fotó: Horváth Zoltán)

Ki nem emlékszik Csukás István Süsüjének első részében felbukkanó sárkányfű árusra, aki a mezőn szedett gyógynövényekre esküdve állította, hogy az segít megvédeni a kisváros lakóit a veszélyes sárkánytól? „Sárkány ellen sárkányfű” – kántálása azóta már-már szállóigévé vált. Sorozatunk mostani részében sárkányfűvel nem, de két hasznos gyógynövénnyel megismerkedhetünk.

Ha van az embernek egy kis földje – vagy a virágai mellett az erkélyen, teraszon egy-egy cserépnek helye –, máris jöhet a gyógynövény. Témánk aktualitását alátámasztja, hogy pontosan a május közepe az az időszak, amikor kiválóan lehet szaporítani is a testnek és léleknek jót tevő növényeket. – Teákba, salátákba, különböző tinktúrákba vagy sültekhez évszázadok óta használja az ember a gyógynövényeket, amelyek hatásairól sokszor nem is tud a vásárló, aki esetleg egy koktélhoz vagy étel ízesítéséhez vásárol meg egy cserép növényt az áruházban – mondta elöljáróban Benedek Miklós.

Aki használja a szóban forgó növényeket, nagyon jól tudja, el lehet rakni, sőt be is lehet szerezni szárítva, csomagoltan ezeket – ám sokan esküsznek a friss levelek zamatára. A tavaszi időszak és az ébren lévő természet jegyében két friss növényre esett a választásunk, amelyek gyógyhatásai sem elhanyagolhatóak. Az egyik ilyen csoda a citromfű. Már az ókori görögök idejében ismert volt. Elsősorban nyugtató hatása miatt népszerű a citromfűből készített tea, de gyomorbántalmak enyhítésére is használatos. A növény keletről származik, sok helyen vadon is megtalálható. Szabadföldi létéhez annyit kell tudni, szereti a félárnyékot, burjánzása pedig csupán egy dolgot kíván: a környezetéből távolítsuk el az agresszívan növő gyomnövényeket. Leveleit virágzás után érdemes leszedni és szárítani.

A citromfű társa – nem a származása, hanem a frissessége miatt a menta – vagy ahogy többen ismerik, a borsmenta – mondta el Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke. A gyógyhatású növényeket nem ismerők körében esetleg felrémlik: egy üdítő koktél elmaradhatatlan kelléke ez a bizonyos növény. „A származása szintén érdekes, ugyanis a citromfűvel ellentétben, nyugatról származik. A monda szerint Angliában a 17. században egy csatamezőn találtak egy bokornyi növényt. Emésztési és gyomorproblémák enyhítésére kiválóan alkalmas a menta, a szaporítására viszont ügyelni kell. Szintén évelő növény, gyöktörzseken szaporodik, hamar el tudja foglalni a területét a kiskertekben – figyelmeztetett Benedek Miklós.
A menta szárításánál szintén a csúcsvirágzást kell figyelembe venni – a leszedett, lecsipkedett levelek abban az időszakban vannak eltelve a legtöbb hasznos hatóanyaggal. E két említett növény is igazolja a régi állítást: „fűben, fában orvosság van”.

Vincze Adél

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.