Ásó, kapa, gereblye – Új szőlőt a hegyekbe!

facebook megosztás

Hétről hétre próbálunk segíteni azoknak, akik birtokaikon próbálnak gazdálkodni. Sorozatunk ebben a részében azokon kívánunk segíteni, akik a szőlőtermesztéssel kapcsolatos aktuális teendőket szeretnék megismerni. A száraz idő miatt kevesebb fertőzéstől kell egyelőre tartani, de dolog azért van a tőkék között.  Megindult a szőlő, fajtától függően arasznyi hajtások zöldülnek a vesszők végén. Eddig elkerülte a csapadék a Kanizsa környéki dűlőket, ám a szakemberek arra intenek: a védekezésre, a növényvédelemre most is oda kell figyelni.

A lisztharmat mindig fertőz – ezzel a hangsúlyos kijelentéssel kezdte mondanivalóját a téma kapcsán Ábrahám János. A cserfői hegyháton gazdálkodó borász sok éves tapasztalata szerint igaz ugyan, hogy a peronoszpórának pedig a nedves, csapadékos időjárás kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni. – Amíg a szőlő növekedik, kontakt szerekkel, réz tartalmú szerekkel kell védekezni, illetve kombinált hatóanyagú szereket érdemes bevetni. A kén mindig kell a permetezéskor, hiszen a lisztharmat ellen kiváló szer. És mivel itt van már pár éve a bizonyos fitoplazmás megbetegedés – vagy ahogy többen ismerik, az aranyszínű sárgaság, amit a szőlőkabóca terjeszt – én azt javaslom, és minden gazdatársam így tesz, minden permetezéskor használjunk rovarölő szert – fogalmazott a cserfői gazda.

A szőlő szemrevételezésekor természetesen kitértünk a jelenlegi helyzetre is a borásszal. Sokan úgy gondolják, a legtöbb ültetvényt idősek gondozzák, ezért a jelenlegi helyzetben veszélybe kerülhet a legtöbb kisbirtok sorsa. Erre rácáfolt Ábrahám János, elmondása szerint Cserfőn egyre inkább fiatalodik a szőlősgazdák életkora, és a jelenlegi helyzetben szerinte nincs is jobb annál, mint a friss levegőn, hasznosan tölteni az időt. – Szerintem a legegészségesebb kint lenni a szabadban. Nem zárt helyen vagyunk, távol is vagyunk egymástól, és jót tesz ez a munka. Kell is az emberi szervezetnek, a testnek, a szabadban töltött munka – hangsúlyozta Ábrahám János.

Pár birtokkal Ábrahám János ültetvényétől egészen friss munkálatok nyomait lehet felfedezni – állítását alátámasztva nem csupán gondozzák a területeket a szőlősgazdák Cserfőn, új telepítések mutatják a szőlő, és borkultúra szeretetét. Nagy Lajos több területen vágott bele idén tavasszal az ültetésbe, ráadásul a telepítendő fajtákat is körültekintően választotta ki. – Zajlanak a telepítések, sokan már a végén járnak a munkának. Mi elsőként körbenéztünk, mi nincs a környéken. Melyik az a fajta, ami a területi igényeknek megfelel, alkalmazkodik és beválhat. Talaj, klíma, egyéb adottságok – és az érési idő sem volt egy utolsó szempont. Így esett a sárga muskotályra a választásunk. Bízunk benne, jó is lesz – fogalmazott Nagy Lajos.


Fotók: Horváth Zoltán

A borász másik birtokán a Messiás tőkéi növögetnek, szintén pár hetes telepítésről van szó. Az új fajta kék szőlő kapcsán a cserfői borász azt mondta: igaz ugyan, hogy Zala megyét leginkább „fehér boros” vidékként azonosítják, de véleménye szerint adottságtól és dűlőtől – természetesen a megfelelő gondoskodástól függően – kiváló vörösborokat is elő lehet állítani a hegyhátakon.

Vincze Adél

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.