Az első zalai rangadó Kanizsán a labdarúgó NB I-ben…

1995. május 13-a két esemény miatt is emlékezetes lehet a város életében, mivel lényegében pontosan 25 esztendeje egyfelől elballagtak a középiskolák végzős diákjai, délután a Bányász-stadionban pedig Nagykanizsai Olajbányász – Zalaegerszegi TE labdarúgó-mérkőzést rendeztek. A magyar legfelső osztály történetében az első zalai ragadót Nagykanizsán, melyre 10 ezer néző, vagyis telt ház volt kíváncsi.


Nagykanizsai és zalaegerszegi futballcsapat - pazar körítés mellett hazai oldalon is - először 1995-ben találkozott a legfelső osztályban a Bányász-stadionban

Fotó: Polgár László

A nem mindennapi hangulat a hazai és a vendégoldalon is megmozgatta a szurkolókat, ezáltal a körítés sem volt éppen hétköznapi. A Bányász csapatán a győzelem segített volna - igazán - sokat, az egerszegiek pedig mint középmezőnybeli ellenfél az örök riválistól mégsem kaphattak ki már csak a presztízs végett sem, a találkozó vége aztán 1-1 lett. A Nagykanizsa egyenlítő gólját Preisinger Sándor találata után Hegedűs László szerezte – még a meccs 60. percében.

P.L.