Egy letűnt kor margójára – Nagykanizsa, a katonaváros

A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a Görgey Artúr tábornok által vezetett honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a Magyar Honvédelem Napját.


Fotó: Horváth Zoltán

Bár a laktanyák már hosszú évekkel ezelőtt bezártak, Nagykanizsa katonamúltját nem szabad elfelejtenünk. Minden év május 21-én Nagykanizsán azokra a katonákra és polgári alkalmazottakra is emlékezünk, akik az egykori laktanyáinkban dolgoztak. Idén a volt Gábor Áron Laktanya emléktáblája is visszakerülhetett a régi helyére, így ott tartották meg az ünnepi koszorúzások egyikét.

A bronzból készült jelképet Móricz István Béla nyugállományú alezredes tervezte, készítette és adományozta Nagykanizsa városának 2013-ban.

Édesapám volt a Gábor Áron Laktanya parancsnok-helyettese – kezdte Móritz István Móricz István fia, aki a Nagykanizsai Honvéd Egyesület egyik tagja. Édesapám szobrász is, Nagykanizsán hat köztéri alkotása van. Nagyon szereti a kultúrát, a hivatása mellett művészembernek is mondható. Tervezett a laktanyába egy kultúrházat, az épület a mai napig is ott van, csak már más célt szolgál. Gyerekkoromban sokat jártam be a laktanyába, a Gábor Laktanya az ország egyik legszebb laktanyája volt szerintem. Sajnos édesapám nem lehetett ott a koszorúzáson, mert idősek otthonában van, és onnan a jelenlegi helyzetben nem jöhet ki.

„Ez hivatás volt, nem munkahely.”

Az öt laktanyás katonavárosban egykoron szolgálatot teljesítő volt katonák ma is emlékeikben őrzik a katonalét szépségeit és nehézségeit. Körtvélyessy Attila nyugállományú rendőr alezredes 1986-tól 1997-ig dolgozott a Dózsa-Thúry Gépesített Lövészdandár állományában.

 

Imádtam katona lenni, mert emberekkel foglalkozhattam, először 30 emberem volt, utána 100, majd zászlóalj törzsfőnök beosztásban már közel 400. Ez elsőlépcsős alakulat volt, nagyon kemény volt itt dolgozni. Egy átlagos nap folyamatos kiképzésből állt, volt egy kiképzési tervünk és az alapján haladtunk. Minden alegységnek megvolt a feladata: szolgálati szabályzat tanulása, felkészülés az őrségre, harcászati foglalkozás a lőtéren, lőkiképzés és sok más. Szigorú napirend szerint láttuk el a napi feladatokat. Általában reggel hatra mentem be, és este tíz előtt nem értem haza. Minden évben legalább kétszer vettünk részt gyakorlaton, ami azt jelentette, hogy három hétig távol voltunk a családtól. A legmeghatározóbb, amit kaptam ettől a hivatástól, az a kitartás. Soha, semmit nem szabad feladni – mondta el a Nagykanizsai Honvéd Egyesület elnöke.

„Mi - ott a kerítésen belül - teljesen máshogy éltünk.”

Geiger László nyugállományú rendőr alezredes 1984-tól 1996-ig látta el feladatait a Dózsa-Thúry Gépesített Lövészdandárnál, jelenleg pedig a Nagykanizsai Honvéd Egyesület titkáraként tiszteleg a katonamúlt előtt.

Belecsöppentem ebbe a katonavilágba, és nem is tudtam elképzelni, hogy mást csináljak. A civil élet - amivel utána szembesültem - össze sem hasonlítható a katonasággal. Aki nem volt katona, az nem látja igazán, hogy milyen volt ebben az élet, csak az egyenruhánkat látja. Mégis mindenki, akivel együtt szolgáltam, szeretettel gondol vissza a katonaságra, pedig rengeteg munkával járt. A társaság elfeledtette azt, hogy mennyi rossz dolgon is keresztül kellett mennünk. Nekünk - akik együtt dolgoztunk abban az időben - elég két másodperc, és már egy hullámhosszon vagyunk újra. Ez nem biztos, hogy más szakmáról is elmondható. Aki volt sorkatona, annak a felfogása teljesen más lett utána a civil életben is az egész világról. Ez hiányzik a mostani fiatalokból, a fiamon is látom.

Ezt a világot már nem lehet visszahozni

A Dózsa-Thúry Gépesített Lövészdandár a haderőreform áldozatává vált a többi nagykanizsai laktanyával együtt, és megszűnt Nagykanizsa katonaváros jellege. A laktanya épületei közül ugyan néhány megmaradt, de egészen más szerepet töltenek be, a terület legnagyobb részét pedig egy bevásárlóközpont foglalja el. Bár az egykori katonák szerint ebben a nyitott világban talán már nem is lenne létjogosultsága egy ennyire zárt rendszernek. Ennek a letűnt kornak az emlékét fontos megőriznünk és továbbadnunk - egyebek mellett - az éves hagyományokon keresztül.

Körtvélyessy Vivien