Épül a Kanizsa Aréna

facebook megosztás

Nem gátolta a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet a nagykanizsai multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok építését.

Diós András, a ZÁÉV Építőipari Zrt. projekt főmérnöke a Kanizsa Televízió Híradójának elmondta, a munkálatok a megfelelő ütemben haladnak, hiszen az elmúlt két hónapban is minden feltétel adott volt a beruházás folytatásához. Április elején helyeztek el a létesítmény helyén egy 25 méter magas, nyolc tonna maximális teherbírású toronydarut. Ezt követően felgyorsult a projekt: a szakemberek ez idáig már több mint 900 köbméter betont, 106 tonna zúzott követ, valamint 90 tonna betonacélt dolgoztak be a csarnokba.

Diós Andrástól megtudtuk, hogy a vírushelyzet okozta nehézségek azon építkezéseket érintették, melyek már a befejezési stádiumban voltak. A készülő kanizsai komplexum azonban szerencsés helyzetben volt, hiszen a megfelelő mennyiségű beton és betonacél is időben megérkezett, így a projektet nem vetette vissza a veszélyhelyzet. A szakemberek fő célja az előttünk álló pár hétben a multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok első lépcsőházának kiépítése lesz.    

– Ez az elsődleges célunk most, hogy a négy lépcsőházból egyet úgy összeépítsünk, hogy ott már a végleges lépcsőkön lehessen feljárni. A födémpallóink folyamatosan érkeznek az előregyártó üzemekből, a földszinti födémet tervezzük összeépíteni, összerakni, illetve az acélszerkezetű gerendáink is már megérkeztek a helyszínre, s továbbra is folyamatosan jönnek- mondta el  Diós András, a ZÁÉV Építőipari Zrt. projekt főmérnöke.

A nagykanizsai multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok építése

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.