Fogynak a meghirdetett táborozási lehetőségek Kanizsán

facebook megosztás

A nyári időszak sok gyermeknek egyébként is a táborozásról szól, az otthon töltött hónapok után pedig a szülők és a gyermekek egyaránt várják a szünidei élményeket. A kanizsai fiatalok több hagyományosan megrendezett tábor közül is választhatnak. 

A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara idén is megszervezi „Kisinas” elnevezésű pályaorientációs napközis táborát a 6 és 7. osztályos diákoknak. A cél a szakmák, foglalkozások bemutatása, megismertetése. Idén június végén és július elején két turnusban várják a fiatalokat, akik üzemlátogatásokon vesznek részt, különböző profilú cégeket keresnek fel az öt nap során. A diákokat a Szakképzési Centrum intézményeinek munkatársai mellett számos szakember is bevezeti a rejtelmekbe.

– Természetesen, úgy ahogy az előző években is, vendéglátás, turizmus, kereskedelem, gépipar, építőipar, szépségápolással is foglalkozunk, tehát igyekszünk minden olyant egy kicsit megismertetni, bemutatni, amelyet Nagykanizsán a Szakképzési Centrum intézményeiben tanulni lehet - nyilatkozta Bangó-Rodek Viktória, a ZMKIK stratégiai koordinátora.

Az elmúlt évtizedekhez hasonlóan az idei nyáron kortárs segítő tábort tart a rendőrség. Június végén az érdeklődő végzős nyolcadik és kilencedik évfolyamos diákok ismét Kistolmácson részesülnek a kortárs segítő képzésben.

– A tábor ideje alatt különböző élménypedagógiai, drámapedagógiai játékokra épülő oktatás folyik. Különböző előadókat hívunk, szimulációs helyzeteket játszanak végig és természetesen helye van a pihenésnek, de a tanulásnak is, hiszen a tábor végén két csoportban fognak vizsgázni és számot adni a tudásukról- mondta Bali Miklós, a NRK bűnmegelőzési csoportvezetője.

A kortárs segítők nyáron a strandokon, fürdőkben, iskolaidőben pedig az intézményekben a védőnők, tanárok és a rendőrség munkáját is segítik. Az említett táborokon túl a Zöldtábor is várja a fiatalokat, de a konyha rejtelmeivel, főzési és cukrász ismeretekkel is gazdagodhatnak a diákok. Az idén egy héten, júliusban pedig az ifjú állatvédőket várják a menhelyen lévő állatokkal való ismerkedésre.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.