GasztroKanizsa: Tejleves sült almával és körtével

facebook megosztás

Járási Ildikó iparművész ma is gyakran főz olyan ételeket, amelyeket gyerekkorában sokszor kért bátyjával együtt édesanyjától, nagymamájától. Ezek egyszerű, olcsó és finom ételek voltak, nem kerültek sok pénzbe, hiszen a hozzávalókat megtalálták a kertben, a kamrában. Akkoriban minden háznál volt alma, körte, szilva, diófa, lekvár és kompót. Elkészítéséhez pedig tenni akarás, szorgalom és kreativitás.


(Fotó: Kanizsa)

A tejleves hozzávalói:

1 liter tej, 2 dkg liszt, 1 tojássárgája, 3 dkg kristálycukor, kevés vanília, 3 dkg levestészta és kevés vaj.

Elkészítése:

A tejben szétkeverünk egy kis vajat, azután feltesszük főni. Egy kevés hideg tejben a lisztet simára kavarjuk, a forrásban levő tejhez öntjük, és megvárjuk, amíg újból felforr. Közben a tojássárgáját is elkeverjük a kristálycukorral, a vaníliával. Ezután már csak a finom metéltet kell belefőznünk a tejlevesbe, és máris tálalhatjuk. Ezt a finom ételt nagyanyám receptjei között találtam, melyet még 1933-ban jegyzett le.

A sült alma hozzávalói:

Két darab nagyobb alma, baracklekvár, kompót, csoki és tejszínhab.

Elkészítése:

Az almákat félbevágjuk és kiszedjük a közepét. A magház helyére baracklekvárt kanalazunk és kisebb jénai tálba helyezve megsütjük. Közben figyeljünk arra is, hogy ne süssük túl, mert szétesik az alma. Tálaláskor lehet díszíteni kompóttal, olvasztott csokival, tejszínhabbal, de akár fagylaltot is adagolhatunk mellé.

A sült almát elkészíthetjük úgy is, ha a gyümölcsöket egészben egymás mellé rakjuk a tepsiben és megsütjük Ezt is díszíthetjük egyszerűen elkészíthető csoki öntettel, melyhez 4 kanál kristálycukrot, 2 kanál kakaóval és 1 kanál vízzel felforralunk. Így is egy nagyon finom, egészséges ínyencséget kapunk.

A körtét is elvarázsolhatjuk:

Először meghámozzuk, majd citromos vízben megfőzzük. Itt is arra kell ügyelni, hogy a körte egyben maradjon, ezért nem szabad sokáig főzni. Díszítésnél a körte egyik felére ráöntjük a csoki öntetet. Tehetünk hozzá ízlés szerint kompótot, szőlőszemeket, mazsolát, tejszínhabot.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.