Idén eddig 35 gyalogost gázoltak halálra az utakon

facebook megosztás

Idén eddig 35 gyalogos vesztette életét az utakon, közülük nyolcat kijelölt átkelőhelyen gázoltak el - közölte a rendőrség a police.hu honlapon.        

Mint írták, Magyarországon évente átlagosan 2500 gyalogost ütnek el, közülük körülbelül 150-en bele is halnak a balesetbe.     

A járművezetőknek azt javasolták, fokozott figyelemmel és óvatossággal közelítsék az olyan helyeket - zebra, busz- vagy villamosmegálló, játszótér, óvoda, iskola környéke -, ahol gyalogosok hirtelen megjelenésére lehet számítani.    

A gyalogosoknak pedig érdemes megfontolni, hogy az őket érintő baleseteken belül vezető helyen áll, hogy körültekintés nélkül lépnek az úttestre. Gyakori a tilos jelzésen, illetve a tiltott helyen való áthaladás is.     

"Különösen fontos tehát a körültekintés, ami nemcsak az autóvezetők, hanem a járókelők felelőssége is" - hangsúlyozták.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.