Kinyithattak a vidéki bölcsődék és óvodák, valamint kedvezőek a járványügyi adatok

facebook megosztás

Ismét kinyithattak a vidéki bölcsődék és óvodák - a kedvező járványügyi adatokról is szóltak az Operatív Törzs tájékoztatóin. A mai beszámolóból megtudhattuk, hogy 1711-en már gyógyultan távoztak a kórházból, az aktív fertőzöttek száma pedig 1554-re csökkent. Balogh László polgármester közösségi oldalán a kanizsai adatokról is írt. Járványügyi megfigyelés alá eddig 253 embert helyeztek a városban, melyből már 218 feloldott, így jelenleg 35-en vannak még aktív megfigyelés alatt. A városvezető szerint a következetes, átgondolt helyi intézkedéseknek és az itt élők összefogásának köszönhető, hogy Nagykanizsán a jelen pillanatig kevés esetben merült fel a betegség gyanúja és azok döntő többségéről is kiderült, hogy csupán gyanúról volt szó.   

Az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján kiderült: először haladta meg a gyógyultak száma az aktív fertőzöttekét Magyarországon. Lakatos Tibor szerint a kedvező adatok azt bizonyítják, hogy a magyar állampolgárok, az egészségügyben dolgozók mindent megtettek a vírus terjedése elleni eredményes védekezésért. A rendőr ezredes arra is kitért, hogy öt határátkelőt nyitottak meg a tranzitforgalom előtt a román-magyar határon, valamint negatív teszteredménnyel a magyar állampolgárok Ausztriából beléphetnek Magyarország területére.

– Szeretném azt is elmondani, hogy új szabályként a magyar állampolgárok Ausztria irányából beléphetnek úgy az országba, hogy egy négy napnál nem régebbi úgynevezett molekuláris biológiai vizsgálat negatív eredményét tartalmazó igazolást mutatnak fel. Ez tulajdonképpen a PCR tesztként közismertté vált eljárást jelenti - hangsúlyozta Lakatos Tibor rendőr ezredes.

Hétfőn már kinyithatnak a vidéki bölcsődék és óvodák – erről vasárnap számolt be Maruzsa Zoltán. A köznevelésért felelős államtitkár elmondta, az iskolákban a tanév hossza nem változik és továbbra is marad a digitális munkarend. Június 2-tól viszont kiscsoportos konzultációt és egyéni felkészítését már az oktatási intézményekben is tarthatnak.

– A kiscsoport létszámát központilag nem határoztuk meg, tehát nem alkottunk erről jogszabályt – a helyi adottságoknak megfelelően alakíthatóak ki a csoportok. Június 2-tól 26-ig minden iskolában meg kell szervezni az odajáró gyermekek felügyeletét, tehát bővül a felügyeletbe bevont intézmények köre. Hiszen eddig csak kijelölt intézményekben fogadtuk a gyermekeket, most viszont mindenki a saját intézményébe mehet majd. Abban az esetben, ha valaki nagyobb távolságra járt iskolába a saját településéről, ahol egyébként lakik, akkor helyben is kell őt fogadni – mondta el Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.

Ma Müller Cecília arról számolt be, hogy vasárnap 15 új magyar állampolgárnál mutattak ki koronavírus-fertőzést, ezzel 3756 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, az aktív fertőzötteké viszont 1554-re csökkent, így a járvány a lecsengő szakaszába lépett. Ezért június elején a népegészségügyi szűrések is újraindulhatnak.

– Alapvetően három nagy népegészségügyi szűrés zajlik. A 45 és 65 év közötti nők részére, kétévente szükségessé váló emlő lágyrész – mammográfiás – vizsgálatok. A 25 és 65 év közötti hölgyek részére háromévente a nőgyógyászati onkológiai szűrővizsgálatok – ez a méhnyakszűrés. 50 és 70 év közötti korosztály számára pedig a szervezett vastagbélszűrési vizsgálat – számolt be Müller Cecília országos tisztifőorvos.

A tisztifőorvos hangsúlyozta, hogy a szűrések visszavezetése rendkívül fontos és indokolt, hiszen az időben felismert elváltozás teljes mértékben gyógyítható. Ugyanakkor figyelembe véve az előírásokat mindenkit meghatározott időpontra hívnak majd és továbbra is tartani kell a kellő távolságot, valamint viselni kell a maszkot.

Balogh László polgármester közösségi oldalán a kanizsai adatokról is írt. Járványügyi megfigyelés alá eddig 253 embert helyeztek a városban, melyből már 218 feloldott, így jelenleg 35-en vannak még aktív megfigyelés alatt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.