Kutatómunka indul a koronavírus kimutatására a kommunális szennyvizekből

facebook megosztás

Mintavétel zajlik a nagykanizsai szennyvíztisztító telepen. Ez a folyamat része annak a kutatómunkának, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ és Környezetmérnöki Intézet, a Pécsi Tudományegyetem – Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Kutatócsoport és a MOL közösen valósít meg. Világszerte több erre szakosodott team kezdte el vizsgálni a kommunális szennyvizeket, hiszen ezen módszer sokkal gyorsabban mutathatja ki a megbetegedést, mint a hagyományos tesztek. – A személyi teszteléseknél előfordulhat az – mielőtt a megbetegedés megjelenik – hogy akár egy kéthetes lappangási időszak is lehet. Viszont a szennyvizek esetében – vizelet- és székletürítés által, ahogy bekerül a szennyvízbe a vírus már körülbelül három nap után kimutatható, ezáltal pedig sokkal hamarabb detektálható, mint a hagyományos, személyi tesztelésekkel – mondta Galambos Ildikó, a Pannon Egyetem Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ kutatásvezetője.


A módszer jelentősége, hogy a szennyvízben található vírusnyomok elemzésével már a járvány helyi terjedésének korai szakaszában észlelhető a vírus megjelenése (Fotó: Horváth Zoltán)

A felmérés első fázisában kilenc hazai város szennyvizének változását vizsgálják a szakemberek, öt hónapon keresztül. A kutatók kéthetente vesznek új mintát az érintett településeken. A munka egyik helyszíne Nagykanizsa. A kutatást – egyebek mellett – a MOL azzal támogatja, hogy ingyenesen rendelkezésre bocsájtotta a laborépületét. – A MOL Magyarország egyik legerősebb vállalataként amellett, hogy folyamatosan biztosítja országunkban az energiaellátást, kiveszi a részét a koronavírus elleni küzdelemben is – így például fertőtlenítőszert gyárt vagy különféle kutatásokat támogat. Több mint tíz éve van a Pannon Egyetemmel stratégiai kapcsolata a MOL-nak. Ezért megvizsgáltuk, hogy hogyan tudnánk a kutatást segíteni. A rendelkezésre álló infrastruktúránk tette lehetővé, hogy egy felszerelt labort biztosítsunk a koronavírus elleni küzdelemben. Így esett a választás a nagykanizsai laborra – árulta el Vasváry Péter, a MOL Nyrt. csoportszintű olajipari és ipari szolgáltatások alelnöke.

A laborban – a WHO ajánlásait figyelembe véve – szigorú előírásoknak megfelelően végzik a vizsgálatokat. – Az elsődleges szempont az volt, hogy ne saját magunk által megszennyezett mintát juttassunk majd el PCR vizsgálatokra, hanem a valójában a mintából kinyert RNS, illetve DNS jelenjen meg. Ezért volt fontos az, hogy kialakítsuk a védelmet. A laborba egy átöltözési folyamat után juthatunk csak be – mind a kesztyű, mind a sapka és mind a lábzsák használata kötelező a külsős embereknek. Az ott dolgozó kollégák pedig teljes maszkban végzik a munkát, hiszen fontos védenünk a mintát – fogalmazott Gerencsérné Berta Renáta, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának igazgató helyettese. Hollandiában, Svédországban és az Egyesült Államokban már sikeresen kimutatták a COVID19 megbetegedést okozó SARS-vírus nyomait a csatornarendszerből vett mintákban. A kutatók szerint a szennyvíz elemzése a fertőzés újbóli megjelenésének jelzésére is hasznos eszköz lehet.

Kutatómunka indul a koronavírus kimutatására

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.