Megkérdeztük – Vélemények a közzétett átlag keresetről

facebook megosztás

377 ezer 300 forint volt a bruttó átlagkereset februárban a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint. A bejelentésből az is kiderült, hogy 9,1 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset az egy évvel korábbihoz képest.

Az általunk megkérdezettek vegyes érzésekkel fogadták a statisztikai eredményt. A járókelők között akadtak, akik nem értettek egyet a számmal, ők nem tapasztaltak változást a fizetésükben már évek óta. De akadtak olyanok is, akik szerint az adatok reálisak, de egyre nagyobb a társadalmi rétegek között a különbség.

– Az én véleményem az, hogy több tényező befolyásolja. Van az alapréteg, aki minimálbérért dolgozik akár többműszakos munkarendben, nyilván nagyon keveset kapnak. Vannak a jól keresők, akik millió forint feletti összeget keresnek, emiatt jön ki ennyire az átlagkereset-

– Nyilván vannak olyanok, akik jobban és vannak, akik rosszabbul keresnek. Igazából nem tudjuk azt sem, hogy ki keres jobban és, hogy az mennyivel keres jobban- A KSH adatai szerint az év első két hónapjában a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 250200, a kedvezményeket is figyelembe véve pedig 258200 forint volt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.