Megnyitott a kanizsai edzőtermek többsége

facebook megosztás

Bár különböző korlátozások mellett, de megnyitott a kanizsai edzőtermek többsége a napokban. A megkérdezett üzletvezetők szerint sok sportoló visszatért a több hetes kényszerszünet után, ugyanakkor azok száma is jelentős, akik még várnak azzal, hogy újra zárt térben tréningezzenek.   

A versenyzők térhettek vissza először a Szandiába. A fitnesz-wellness központ vezetői, miután orvosokkal is egyeztettek, azt a döntést hozták, hogy újra megnyitják az intézmény konditermi részét, a wellness szekció azonban a vírus végig zárva marad.  

– Amikor azt láttuk, hogy egy hét alatt nincs probléma, mindenki betartja a szabályokat, még a legkisebbek is, úgy gondoltuk, hogy amikor lehet, a héten megnyitjuk a konditermet, magát az egész klubbot. A wellness részt még egy jó darabig nem szeretnénk. A gyerekeknek körülbelül a fele jött vissza. A versenyzők közül ez mintegy ötven főt jelent a százból. A felnőttek viszont nagyon lassan csordogálnak vissza. Arra gondoltunk, hogy sokan élni fognak a lehetőséggel, ugyanakkor én azt gondolom, hogy sokan félnek még- árulta el Vágó Lászlóné, a Szan-Dia FWK tulajdonosa.

Nagykanizsa legújabb edzőtermében már az eredeti nyitvatartási időben várják a sportolni vágyókat. Az üzletvezető szerint sokan várták már, hogy újra meglátogassák a csoportos órákat és a konditermet. 

– Május 4-én nyitott újra a Victory Fitness. A vendégek nagyon várták már, hogy újra kinyissunk, a bezárás óta nagyon sok levelet kaptunk ezzel kapcsolatban. A termünkben eddig is több helyen volt felhelyezve papírtörlő, illetve fertőtlenítőszer. A nyitás óta pedig fokozottan figyelünk arra, hogy ezek mindig fel legyenek töltve- mondta Török Rita, a Victory Fitness üzletvezetője.

Az egyik rendszeres látogató stábunknak elmondta, hogy nem tart a fertőzésveszélytől.  

– Nagyon vártam már az újranyitást. Nagyon szeretek edzeni. A tapasztalatom pedig teljesen pozitív. Rend és tisztaság van. Mindenki fertőtlenít maga után és a terem is mindig tiszta, úgyhogy nincs bennem félelem.

– Bár a kormány enyhítéseinek köszönhetően a kanizsai termek többsége már látogatható, ugyanakkor a trénerek a csoportos órákat egyelőre csak létszámkorlát mellett tartják meg - tette hozzá Virág- Keller Szilvia.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.