Megvonták a területalapú támogatást a karácsonyfa-termesztőktől

facebook megosztás

Egy uniós döntés értelmében ugyanis a kivágott fákkal kereskedő gazdaságoknak nem jár plusz juttatás. Pénzt ezután csak azok kaphatnak, akik földlabdás, élő fákat értékesítenek. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a kormány hazai forrásból segítené ki a termelőket. 

Az őstermelőket hivatalosan az illetékes falugazdász értesítette a döntésről, országosan egyébként mintegy 700 gazdát érint az uniós támogatás megvonása. Nagykanizsa környékén több település lakosságának nyújt megélhetést a fenyőtermelés, leginkább Beleznán, Liszón, Nemespátrón és Surdon okozhat komoly problémát az új rendelkezés.

– A lakosságnak tulajdonképpen 50 százalékát érinti, de a helyiek 96 százaléka foglalkozik fenyővel. A rendelkezés azért nem érinti a lakosság 96 százalékát, csak az ötvenet, mert megvan adva, hogy egy hektárra mennyi támogatást adnak. Akinek nem éri el a területe az egy hektárt, az tulajdonképpen nem is kap semmit – mondta Kanász János őstermelő, Surd polgármestere. 

A Magyar Államkincstár honlapján olvasható információk szerint nem jogosult területalapú támogatásra a karácsonyfa termesztésre szolgáló terület tulajdonosa, ha a fákat a szokásos módon kivágják, és gyökér nélkül értékesítik. Ugyanitt találhatunk hírt arról is, hogy a magyar kormány a kieső európai uniós pénz pótlására nemzeti forrásból biztosítana hasonló összegű támogatást.

– Biztatnak bennünket, most van kidolgozás alatt tulajdonképpen, hogy hogyan alakul a helyzet, nem tudjuk, de biztatnak, meg fogjuk kapni ezt a támogatást, amit az Európai Unió elvont. Bízom benne, hogy így lesz. Legyen is így –  fogalmazott Kanász János.

A földlabdás, élő fenyők értékesítésével kapcsolatban az általunk megkérdezett karácsonyfa-termesztők véleménye megegyezik: hazánkban nincs rá kereslet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.