Minden jó, ha a vége jó

Veszélyes hulladékok nem megfelelő elhelyezésére hívták fel lapunk figyelmét. Nagykanizsa egyik városrészében évek óta tárolják lakott területen belül egyebek mellett az építési törmeléket és a vegyianyagokat. A közvetlen szomszédokat ez rendkívül zavarja, ezért a környezetvédők segítségét kérték.


Fotó: Horváth Zoltán

Építési törmelékek és bontott autók látványa fogadja hosszú ideje kertje mellett azt a nagykanizsai lakost, aki többször jelezte már szomszédjának, hogy távolítsa el a nem megfelelően tárolt hulladékot. Az ingatlan tulajdonosa nevét nem vállalva elmondta, a szép szóval eddig nem sokra ment.

– Néhány év alatt gyűlt fel nála ez a mennyiség. Sokszor mondtam neki, hogy nem jó ez így, mert nagyon káros a környezetre. De hiába tesszük szóvá, nem érdekli. Nagyon bosszantó, amikor kihozzák az unokáimat a városból, és ezt látják… Arról nem is beszélve, hogyha sok eső esik, akkor a földemre is átömlik a víz. Kit tudja, hogy akkor mi kerül bele a talajba? Ott van az a rengeteg ablakkeret is… Soha az életben nem fog elbomlani! Magyarázza már meg nekem valaki, miért kell ezeket itt tárolni! – méltatlankodott olvasónk.

A kanizsai lakos végső elkeseredésében Benedek Miklóst is felkereste. A Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnökéhez nem először fordulnak hasonló problémával.

– Hihetetlen nagy gondot okoz belterületen a hulladékokat valamilyen formában elhelyezni. Ez mindenképpen a terület tulajdonosának a felelőssége. Valószínűleg lehetne segítséget kérni, ha nem tudja megoldani. Ha pedig nem képes a veszélyes hulladékokat megfelelően tárolni, akkor ezzel nemcsak a saját területét veszélyezteti, hanem a szomszédjáét és az egész környezetet is. Számomra ez az egyik „legnagyobb bűn”, mint környezetvédelmi szakmérnöknek – hangsúlyozta Benedek Miklós. A Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke már számtalan alkalommal emelet szót a környezetszennyezés és a szemetelés ellen. – Nem lehet elégszer elmondani, hogy mekkora veszélyben van gyermekeink jövője. Ezért is örülök, ha a média segítségével fel tudjuk hívni a figyelmet arra, hogy még mindig vannak olyanok, akik ezt nem veszik elég komolyan – fogalmazott.

A történet azonban itt még nem ért véget. Miután a Kanizsa TV Híradója is bemutatta az esetet, az említett terület tulajdonosa másnap megkereste Ring Balázst, a Nagykanizsa-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. ügyvezetőjét, hogy segítséget kérjen a hulladék elszállítását illetően.

– Kimentem és megnéztem, hogy pontosan miről is van szó. Ezt követően felajánlottam, hogy a lökhárítókat és a nyílászárókat a mennyiséggel arányosan, egyedi szerződéssel és kedvező áron vegyes hulladékként átvesszük. Az építési törmeléket technológiai anyagként, a hulladéklerakó feljáróútjának alapjában hasznosítjuk, amiért fizetnie sem kell az illetőnek – nyilatkozta az ügyvezető. A szakember szerint, aki ilyet tapasztal, az azonnal jelezze a közterület felügyeletnek a problémát. A hatóság a helyszíni szemlét követően jegyzőkönyvben rögzíti a látottakat. Ezt követően egy meghatározott határidőn belül a terület tulajdonosának kell gondoskodnia a hulladék megfelelő helyre való elhelyezéséről. Utolsó információink szerint a hulladékok elszállítása már folyamatban van – ezzel pedig pont kerülhet az évek óta húzódó ügy végére.

Nagy Éva