Nagykanizsai focista ereklyéi a Vidi Múzeumban

facebook megosztás

Kiss Imre 1973 óta áll a fehérvári klub alkalmazásában, évek óta vezeti a „Vidi Ovifoci” programját. Az UEFA-kupa-döntő 35. évfordulója alkalmából felbecsülhetetlen értékű relikviát ajánlott fel a Vidi Múzeum részére – olvasható a székesfehérvári együttes hivatalos honlapján.

„Akkoriban még nem voltak olyan szigorú szabályok, mint manapság, amikor gyakorlatilag teljesen elképzelhetetlen lenne az, hogy egy egyszerű utánpótlásedző a világ egyik legismertebb sztárcsapatának, a Real Madridnak az öltözőjébe tévedjen. Márpedig velem pont ez történt harmincöt évvel ezelőtt. Fogtam magam, és az edzés végén bementem a madridi öltözőbe, és minden játékossal aláírattam azt a speciális zászlót, amely az UEFA-kupa-döntőre készült” – idézi a molfehervarfc.hu Kiss Imrét, aki a különleges zászló mellett felajánlotta a múzeum részére azt a futballcipőt is, melyben az 1960-as években a Nagykanizsa színeiben NB III-as bajnokságot nyert, mielőtt Székesfehérvárra került volna edzőként.

„Tudtommal mára sajnos nem sok példány maradt meg épségben ebből a fajta zászlóból, ám nemcsak emiatt különleges ez a darab, hanem amiatt is, hogy a Real Madrid és a Videoton játékosai is aláírták. Szerencsére az idő vasfoga nem fogott ki az ereklyén és ma is jól látszódnak az aláírások. Nagy örömmel és boldogsággal ajánlottam fel a Vidi Múzeum részére ezt a kincset, bízom benne, hogy sok szurkoló fogja megtekinteni a jövőben a Vidi Múzeumot és amikor erre a zászlócskára pillantanak, eszükbe jut az a csoda, amelyet a Videoton 1985-ben véghez vitt.” 

Kiss Imre megosztott egy történetet a cipővel kapcsolatban is.

„Nagykanizsán a klub szertárosa készítette a csukákat, aki civilben cipészként dolgozott. Hatvan forintot kért, a felsőrész készítő bére harminc forintba került. Mikor elkészült vele, vittem neki ajándékba egy üveg Egri Bikavért is amellett, hogy kifizettem. Másnap kérdezték a csapattársak, hogy mit szólt az öreg az ajándékhoz? Mondtam, hogy semmi különöset, pókerarccal átvette. Na, erre nevetve mondták, annyi pénzért, amennyibe a bikavér került, vehettem volna öt liter Noah bort is, biztosan jobban tetszett volna neki. Így aztán elmentem, megvettem és odaadtam neki azt is pluszban. Mondanom sem kell, óriási mosollyal vette át az öreg suszter a második meglepetést.”

Borítókép: Felbecsülhetetlen értékű ereklyével gazdagodott a Mol Fehérvár múzeuma (Fotó: molfehervarfc.hu)

Forrás: nemzetisport.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.