(Sport)élet is van

facebook megosztás

A legtöbb (csapat)sportág esetében a bajnokságokat lezárták, ettől függetlenül azonban jó néhány olyan terület van, melyeken belül a sportolók mindenképpen visszatérnének a jól bevált felkészülési menetükhöz.


Tóth László (középen) a Kanizsa Box Klub vezetőedzője februárban még ökölvívó gálán parolázhatott, jelenleg az edzések újratervezésén dolgozik

- Eddig nem voltak csoportos edzések és mindenki otthon edzett – fogalmazott Tóth László, a Kanizsa Boksz Klub vezetőedzője, aki Nyíregyházáról vasárnap tért vissza Nagykanizsára. - Akiknek volt arra lehetősége, hogy felszereljék otthon, azoknak adtam zsákot és más felszerelést. A többiek futottak és erősítettek. Március közepén álltunk le amúgy és én is, mint pedagógus, onnantól home office-ban dolgoztam, dolgozom. Amennyiben a napokban nem rosszabbodik a helyzet, akkor az egyesületnél már úgymond szűkebb körben elkezdünk szabadtéren egy kicsit közösen tréningezni. Ugyan azt még nem tudhatjuk, miként alakul a versenyprogram, de valamilyen szinten mindenképp álljunk, amikor ismertté válhatnak bizonyos időpontok.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.