Szlovén, magyar felszabadultság…

facebook megosztás

Gyakorlatilag két és fél hónap. Ennyi idő telt el azóta, hogy a (világ)járvány-ügyi helyzet végett Magyarország és Szlovénia között is lezárták a határokat. Március közepét írtunk, amikor a szürreális időszámítás életbe lépett e határszakaszon is, aztán május 28-án, csütörtökön Anže Logar szlovén külügyminiszter és Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági és külügyminisztere Hosszúfaluban bejelentette: Szlovénia és Magyarország állampolgárai előtt megnyílt a szlovén-magyar határ. Ez azt jelenti, hogy korlátozás és karantén nélkül utazhatnak egymás országába a két ország állampolgárai.


A Tornyiszentmiklós-Pince átkelőn újra nyílegyenes és zavartalan az irány a szlovéniai Lendva felé

Csütörtök délután fél négyet írunk, amikor az M70-es autópálya tornyiszentmiklósi leágazásánál rendőrautókkal találkozunk.

– Itt szeretne lehajtani? - szól ki az egyikből udvariasan egy rendőr. – Kerülje ki azokat az olasz rendszámú járműveket és a kolléga ki fogja engedni.

Így érünk be Tornyiszentmiklósra, ahonnan irány a magyar-szlovén határ. Pince előtt az illendőség úgy diktálja, a magyar rendőri gépjármű mellett ismét lassítunk, mégsem szeretnénk egyből „piros lapos figyelmeztetést” kapni.

– Uram, ahogy a közlönyben már olvasható, mostantól magyar állampolgárként úgy léphet be visszafelé Magyarország területére, hogy Szlovéniából érkezve nem kap hatósági karantén gyanánt piros matricát - közli kávéjába egyet kortyolva a hatósági személy.

Nos, a cél Lendva, melynek környékén máris jó néhány magyar rendszámú autót látni.


Szabad már a lendvai "teraszolás", bár az óvatosság még nem árt

– Na, már az első napokban tele lesznek magyar rendszámú kocsikkal a bevásárlóközpontok parkolói, higgye el - szinte kérdeznünk sem kell, mondja rögtön Jozef Sabo Hídvégről. – Nem volt egyszerű időszak, a vállalkozásunk miatt sem, sokszor úgy éreztük, mintha egy sci-fiben lennénk. Itt nagyon komoly intézkedéseket foganatosítottak, egyszerűen szinte tényleg nem volt hová kimenni otthonról. Valamivel könnyebb volt akkor, amikor munkavégzés miatt Kanizsára már mehettünk, de sehogyan sem volt ez az igazi. Lendván mindig megszoktuk, hogy jönnek-mennek horvátok, magyarok, osztrákok, reméljük, idővel visszatérhet ez a nyüzsgés.

Mi mást remélhetne a vendéglátós, Amet Aziri is, aki a Kavarna Vienna teraszán sertepertél.

– Március elején még bíztunk abban, hogy nem lesz semmi, megúszhatjuk, most meg itt vagyunk már a nyárelőn - fogalmaz enyhe mosoly kíséretében a kávézó vezetője. – A teljes bezártság után a könnyítéskor már kimerészkedtek az emberek, de érezzük, a vendégek még mintha tanulnák a korábbi rutint.

Persze, nem csak a kikapcsolódásra vágyók, lényegében a társadalom egésze ugyanabban a cipőben jár.


Cigan Szilvia lendvai újságíró szerint társadalmi szinten is van mit tanulni a járványügyi helyzet tapasztalataiból

– Sokszor az sem világos, milyen szabályok és egyáltalán hol és miként érvényesek - mondja a témába merülve Cigan Szilvia, a Muravidéki Magyar Rádió szerkesztője. – Nézze, az iskolák például kinyitnak nálunk, mivel pszichológusi vélemény alapján a fiataloknak fontos, hogy közösségben töltsék életüket, persze amellett, hogy tanulnak is. Senkinek nem volt ez egyszerű időszak, csak reménykedni tudunk abban, hogy nem tér vissza ez a helyzet.


A Hosszúfalu-Rédics határátkelőn az áruszállítás mellett immár a személyforgalom is megindulhatott

Aztán a magyar külügyminiszter konvoja nem sokkal ezután tért vissza Rédicsnél Magyarországra, így nekünk sincs más hátra, a határ felé vesszük az irányt.


A rédicsi belépés magyar (vagy szlovén) személyi okmányok bemutatásával immár zavartalan

Fotók: Polgár László

– A személyi okmányát kérnénk, nos, rendben is van, köszönjük és jó utat - közlik a fiatal rendőrök a rédicsi határátkelőn, hogy aztán onnan menjen mindenki a maga útján…

Polgár László

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.