Újrakezdte a próbákat a Napsugár Együttes

facebook megosztás

Két új klippel is jelentkezett az elmúlt időszakban a Napsugár Együttes. A nagykanizsai gyermekzenekarnak sem volt könnyű az elmúlt időszak, de a karantén alatt sem tétlenkedtek. Nem vagyunk borúlátóak, reméljünk hamarosan újra találkozhatunk „kis” közönségünkkel és együtt mókázhatunk, énekelhetünk velük - hangsúlyozta Pusztai László.

Az együttes zenei vezetője, basszusgitárosa azt is elmondta, hogy a zenekar új hangfelvételeket készít, hogy az új formációval megvalósított hanganyagok is helyet kaphassanak az együttes hamarosan megjelenő CD-jén. Addig azonban két friss klipjükkel szórakoztatják közönségüket. A Boldog születésnapot című számukhoz még decemberben vették fel a képeket, az eltelt időszak pedig remek alkalom volt a klip összevágására - tudtuk meg Macsekné Sipos Anitától a Napsugár Együttes énekesétől.

 – A gyermekek egyre több időt töltenek a számítógépek előtt, egyrészt az online órák és a házi feladatok elkészítése miatt, másrészt így tudnak találkozni barátaikkal. De nem lehet mindig a gép előtt ülni, így úgy gondoltuk megpróbáljuk egy kicsit őket felrázni. Készítettünk egy videóklipet, amelynek az a címe, hogy Móka torna. A zenekar tagjai leforgatták otthon hogyan tornáznak, én pedig összevágtam belőle egy jó hangulatú, vidám kis videóklipet - nyilatkozta Macsekné Sipos Anita, a Napsugár Együttes zeneszerzője, énekese.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.