Valamikor egész Európában elterjedt volt a tiszavirág

facebook megosztás

Egész Európában elterjedt volt a tiszavirág, de mára az élőhelyének számító folyók 95 százalékáról eltűnt a szennyezés és a szabályozás miatt - mondta Lengyel Szabolcs, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója.

A Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén született döntés értelmében ezentúl a gyűjteményt gazdagítja - mint kiemelkedő jelentőséggel bíró nemzeti értéket - a tiszavirágzás, amely egyedülálló természeti látványosság, a rövid életű kérészfaj látványos rajzása.    

Lengyel Szabolcs elmondta, a faj első említése Arisztotelésztől származhat, ugyanakkor nem teljesen biztos, hogy a tiszavirágról beszélt a görög filozófus. Az viszont már teljesen bizonyos, hogy 1634-ben egy belga orvos megfigyelte és le is írta a kérészfajt.      

Mára csak a Tiszán, a Rába vízgyűjtőjében, illetve néhány, Magyarországtól keletre található folyóban él a tiszavirág - tette hozzá.    

Kitért arra is, a kérészlárva nagyjából három évet tölt a folyó partfalában, és ez idő alatt akár húszszor is vedlik, majd csak a szaporodás miatt jön néhány órára a felszínre, amit tiszavirágzásnak hívnak.

MTI

Borítókép: elovilag.turaoldal.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.