Várják már a nyitást

facebook megosztás

A Dézalai Vízmű SE úszóinál is elkezdődött, sőt, már javában tart a felkészülés, illetve a hiány-, vagyis versenypótló tréningezés időszaka. Versenyek egyelőre nincsenek, ahogy még vízbe sem szállhattak a klub növendékei, ez azonban nem jelentette azt, hogy szárazföldi edzéseket se vezényeljenek nekik.


A kép csalóka, nem focicsapat, hanem a DZVSE úszói készülnek a „Mindenkin"

Nem voltak egyszerű helyzetben az úszók sem, hiszen a koronavírus-járvány teljesen átírta készülési programjukat. A sportág űzői – miként Nagykanizsán is - azonban rugalmasan alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, majd az otthoni készülést idővel váltotta a szabadtéri tréningezés.

- Kint a szabadban, a Mindenki sportpályán kezdtünk az utóbbi hetekben, mivel az uszoda még zárva van a vírus miatt – foglalta össze a kialakult helyzetet a nagykanizsai klub vezetőedzője, Polgár Sándor. Reménykedünk abban, hogy minél hamarább medencében tudjuk folytatni az edzéseket, addig azonban szabadtéren találunk a fiataloknak olyan feladatokat, melyekkel az erőnléti szinten tartást azért meg tudjuk oldani.

Azért az alagút végén a fény mintha látszódna, hiszen az egyesület részéről elmondták, ha jövő héttől lenne már strand, akkor az edzéseket szeretnék ott tartani. Mindez azt jelenti, abban az esetben azért már a víz is fontos szerephez juthat a munka alkalmával…

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.