10 milliárd forint fölé emelkedett a lízingszerződések összege a nagycsaládos autóvásárlási programban

facebook megosztás

Április végéig 3605 hétüléses új autóra kötöttek összesen több mint 10 milliárd forint értékű lízingszerződést a nagycsaládosok a 2019 júliusában indult állami autóvásárlási programban - közölte a Magyar Lízingszövetség az MTI-vel.     

Kiemelték, a feltételeket teljesítő családok maximum 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak, a jóváhagyott lízingszerződések száma meghaladja a 4 ezret, vagyis több mint 400 autó esetében már zöld utat kaptak az érintettek, de az autó átadása még nem történt meg.    

Thomka Ferenc, a szervezet elnökségi tagja a közleményben elmondta, a jóváhagyott és a megkötött szerződések száma közötti különbség azzal magyarázható, hogy sok esetben a megrendelt autók csak hónapokkal később érkeztek meg a kereskedőkhöz.    

A kereslet alakulásáról a Magyar Lízingszövetség szakembere elmondta: a múlt év végén és az idei év elején volt jelentős az érdeklődés. Tavaly októberben 548, novemberben 498, decemberben 576, januárban pedig 473 lízingszerződést kötöttek a nagycsaládosok a program keretében. Ezzel szemben februárban 369, márciusban 399, áprilisban pedig 242 finanszírozási kérelmet hagytak jóvá a lízingcégek.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.