154 milliónyi forintot és valutát foglaltak le két illegális pénzváltónál Kanizsán

facebook megosztás


Fotó: police.hu

A nyomozók 2019. január 29-én 10 órakor érték tetten az 56 éves és a 62 éves helyi férfiakat, akik Nagykanizsán az egyik áruház bejáratánál, feltehetően több éve folytattak illegális valutaváltási tevékenységet. A rendőrök mindkét személy ruházatát, gépkocsiját, valamint otthonát átvizsgálták, melynek során több tízmillió forint és külföldi valuta került elő, összesen 154 millió forint értékben, amit lefoglaltak. Az egyenruhások a férfiakat elfogták és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, majd jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.