67 strand újul meg 2,7 milliárd forint értékben az idén a Balatonnál

facebook megosztás

Az idén 2,7 milliárd forint értékben 67 strand újul meg a Balatonnál - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese.    

Könnyid László kiemelte: az elmúlt években - az ideit is beleértve - több mint tízmilliárd forintot fordítottak a strandok fejlesztésére, bővítésére, rehabilitációjára.    

Két évvel ezelőtt a Balatonon 30 település 55 fizetős strandja több mint kétmilliárd forintot kapott, tavaly 43, több évtizede elhanyagolt szabadstrand újult meg több mint 4,4 milliárd forintból, emellett a Tisza-tónál és a Dunakanyarban is történtek fejlesztések.    

Hangsúlyozta: idén 90 strandon - köztük 67 balatoni fürdőhelyen - 3 milliárd forintot meghaladó értékben fejlesztenek, a programba a Balaton mellett a Tisza és a Velencei-tó is bekapcsolódik.    

Ezek a beruházások az alap infrastrukturális adottságok fejlesztését szolgálják. Ilyenek a mosdóblokk-fejlesztések, a baba-mama szobák kialakítása, a vízbejutás feltételeinek javítása - például csúszásmentes lépcsőkkel -, ahol pedig mindezek elkészültek, zöldfelületi rehabilitációra is lehetőség van - fejtette ki.    

Könnyid László örömét fejezte ki, hogy sikerül egységes arculatot kialakítani a régióban, a fürdőhelyek új logóin a települések és a strandok neve mellett megjelenik a tó türkizkék színe, a balatoni naplemente, az északi part tanúhegyei és a déli part stégjei, a korallszínű gyűrű pedig egy mentőövet szimbolizál.    

Elmondta azt is, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint folyamatosan bővülnek az északi-parti foglalások. Csak az elmúlt pár napban júliusra és augusztusra több mint kétszáz új foglalást regisztráltak, 53 százalékát júliusra, 47 százalékát pedig augusztusra. Hozzátette: ezek nyolcvan százaléka belföldi vendég, a külföldiek még várják a határnyitásokat, ami várakozásai szerint újabb lökést ad a foglalásoknak.

MTI

(Borítókép: MTI/Varga György)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.