A nagykanizsai zsidóság története, 1920-1944 – „… és beszéld el fiadnak!”

A nagykanizsai történeteket a tradíció szerint nekem kell továbbadnom a fiaimnak – vallja K. Cs., a nagykanizsai zsidóság történetéről szóló írásáról. Ez a minimum, amit Nagykanizsáért megtehetek…


Nagykanizsa, Fő út 6. (1945)

Trianon után

Az első világháború hadi eseményeiben a zsidók tömegesen vettek részt más vallásúakkal együtt, asszimilálódó társadalmi rétegük kitüntetésnek érezte a katonai szolgálatot.

A nagykanizsai zsidó katonák (549 fő) közül 76 fő halt hősi halált, Zalaegerszegen 33 fő (205 bevonuló), Keszthelyen 36 fő (a 150 bevonuló csaknem negyede), Zalaszentgróton 15 fő (több mint fele a 25 bevonulónak). A vármegye legnagyobb izraelita közössége Nagykanizsán élt, a második a zalaegerszegi és azt követte a keszthelyi. A két világháború közötti időszakban a magyar zsidóság az antiszemitizmus megerősödése ellenére bízott sorsának jobbra fordulásában, s nagy hangsúlyt helyezett hazafiságának és nemzethűségének bizonyítására. Az izraelita vezetők előszeretettel szerepeltek hazafias rendezvényeken, felvonulásokon. Büszkék voltak történelmi érdemeikre, az első világháború alatt tanúsított helytállásukra és teljesítményükre. Az 1920-as évek elején sorra állítottak emléktáblákat a világháborúban elhunyt zsidó hősöknek. A konszolidációra törekvő politikai elit a szélsőjobb-oldali törekvésekkel szemben számíthatott a zsidókra, akik a kormány mögött sorakoztak fel.

Igaznak tartjuk Lőw Immánuel híres kijelentését, mely szerint „A nemzet hű fiává nem a származás, nem a fajrokonság, hanem a rokon érzés, s a csatlakozó önfeláldozat avat. Nem a szívnek vére, hanem a szívnek verése.”

A két világháború között

A zsidóság az 1930-as években is jól tudta kamatoztatni személyes kapcsolatait, a gazdasági érdekháló továbbra is működött, bár a korszak a lassú (majd 1938-tól felerősödő) visszaszorulás jegyében telt el.

Az "új idők szellemiségének", az antiszemitizmusnak a megerősödése a zsidó tömegek tovább folytatódó spontán asszimilálódása mellett két ellentétes tendenciát is felerősített. Egyrészt a hithű zsidóságon belül fokozta a felekezethez való kötődést, másrészt hozzájárult a cionizmus térnyeréséhez, bár az utóbbi mozgalom tényleges tömegtámogatottságra csak a II. világháború utáni években tett szert. A zsidó közösségek befelé fordulása növekedett, s a vallási megújulásra sokan örömmel tekintettek. Egyre fontosabb szerepet kaptak a zsidó közélet hagyományos fórumai (közgyűlés, képviselő-testület, szakosztályok), a hitközségi intézmények és egyesületek. Virágzott a társasági élet, egyszerre erősítve az identitást és szolgálva a jótékonysági, szociális jellegű feladatokat.

Zsidó hitközségek Zala vármegyében a XX. század első évtizedeiben

A történelmi Zala vármegye területén 17 zsidó hitközség működött, melyek közül néhány a trianoni határ túloldalára került. A megmaradt területen 14 hitközség (a revíziót követően 15) működött, melyek közül a neológ vallási irányzatot követte: a csabrendeki, a keszthelyi, a muraszombati, a nagykanizsai, a pacsai, a sümegi, a tapolcai, a zalaegerszegi, a zalalövői és a zalaszentgróti hitközség. Ortodox volt a balatonfüredi, a hahóti, a kővágóörsi és a zalaszentmihályfai zsidó közösség. Oktatási intézményt két hitközség tudott fenntartani, elemi és felső kereskedelmi iskolát a nagykanizsai, elemit a tapolcai.

A rabbik jelentős része a két háború közötti korszakban ugyanott teljesített szolgálatot: dr. Büchler Sándor Keszthelyen, dr. Winkler Ernő Nagykanizsán, dr. Halpert Salamon Tapolcán és dr. Junger Mózes Zalaegerszegen. A Zala megye területén élő rabbik közül egyedül Schück Jenő hahóti rabbi élte túl a vészkorszakot, aki munkaszolgálatosként bevonulva elkerülte a deportálást.

A vészkorszak

Az antiszemita törvénykezés újjáéledése 1938 márciusában, Darányi Kálmán miniszterelnök győri beszédével vette kezdetét. 1938-ban az első zsidótörvény (1938. évi XV. tc. a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról) elfogadásával megkezdődött a jogi egyenlőség fokozatos visszavonása: 20%-ban maximálva a zsidó vallású személyek kamarai tagságát a gazdasági és kulturális területek szabadfoglalkozású pályáin. Zala megyében a 20%-os kvótát az orvosok (30%), az ügyvédek (52%) és az állatorvosok (27%) körében haladták meg, a mérnökök pedig éppen elérték (20%).

A második zsidótörvény (az 1939. évi IV. törvénycikk a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról) 6%-ra szállította le az első törvényben előírt kvótát. Zala vármegyében érezhető nehézségek jelentkeztek az állatértékesítés terén (már 1938-tól), mivel a zsidó kereskedők és felvásárlók csökkentették vásárlásaikat. Ettől az időtől kezdve bizonyos közszükségleti cikkekben áruhiány jelentkezett (cukor, rizs, só, liszt, petróleum), mivel a kiszorított zsidók helyére lépő kereskedők sem kapcsolatokkal, sem tapasztalattal nem rendelkeztek. Az antiszemitizmus Zala megyén belüli térnyerését az általános okokon túl elősegítette, hogy az ország egyik olyan tája volt, ahol az archaikus társadalmi formák a legjobban megőrződtek. A hagyományos nemesi gyökerű, úri életszemlélet idegenként nézte az üzleti világot és szemben állt az üzleti mobilitásra építő zsidó mentalitással. A társadalom másik ősi rétege a parasztság volt, amely ugyancsak jövevényként tekintett a zsidókra, s gyakran őket okolta hátrányos társadalmi és anyagi helyzetéért. A lappangó formában meglévő beidegződések válságos időkben felerősödtek és a kirekesztő, fajvédő politika biztos érzelmi támaszát jelentették. A nyilas mozgalom és az újonnan megalakuló szélsőjobboldali pártok viharos gyorsasággal szereztek támogatókat a zalai falvak törpe- és kisbirtokos parasztsága között, s a városi polgárság tömegeit is maguk mellé állították.

Az 1939-es választások eredményeként Zala megyében a szélsőjobboldali képviselők száma a radikális növekedést mutató országos arányokat is meghaladta. A 11 országgyűlési képviselőből, akik Zala megyét képviselték a soron következő vészterhes években, 9 fő az antiszemita politika megbízható kiszolgálójává vált. Az antiszemita politika elkötelezett támogatójának számított gróf Teleki Béla zalai főispán is, aki 1936 és 1944 között töltötte be ezt a funkciót. Teleki Béla a magyarság felemelkedésének legnagyobb akadályát a zsidóságban látta, s az ország szociális problémáit a zsidók rovására vélte megoldhatónak. Mivel az egyre jobbra tolódó kormányzati politikával folyamatosan azonosulni tudott, tisztét 1944. október végéig megtarthatta.


A nagykanizsai zsinagóga bejárati ajtaja, részlet (Varga György fotója)

Fordulópont a II. világháborúban – Magyarország megszállása

1944. március 19-én a német csapatok megszállták Magyarországot. Adolf Eichmann - SS-Obersturmbannführer (alezredes) a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja – Mauthausenből érkező, mindössze 200-300 emberből álló Sonderkommandója a magyar államhatalom által rendelkezésükre bocsátott vidéki államapparátussal és a katonai elvek szerint organizált rendőri szervezet, a csendőrség együttműködésével Magyarországot (Budapest kivételével) négy hónapnál rövidebb idő alatt "Judenrein"-né tette.

Az események végzetes sebességgel gyorsultak fel. Az 1944. április 5-én kelt 1240/1944. ME sz. kormányrendelet értelmében a hat éven felüli magyar zsidók számára kötelezővé tették a sárga csillag viselését, majd 1944. április 7-én adták ki a 6163/1944. BM VII. res. rendeletet a zsidók elkülönítéséről és a gyűjtőtáborok felállításáról. 1944. április 15-én Kárpátalján megkezdődött a zsidók gettókba, gyűjtőtáborokba telepítése. 1944. április 16-án kiadták az 1600/1944. ME sz. kormányrendeletet, amely előírta a zsidók vagyonának bejelentését és zár alá vételét.

1944. április 28-án kelt az 1610/1944. ME sz. kormányrendelet, az ún. gettó-rendelet, amely a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos egyes kérdéseket szabályozta.

A vidéki zsidóság tömeges deportálását 1944. május 15-én indították el.

Edmund Veesenmayert, a Német Birodalom Külügyminisztériumának gazdasági szakértőjét – aki jelentést készített 1943-ban a kelet- és közép-kelet-európai gazdasági és politikai állapotokról – Adolf Hitler 1944. március 19-én a Harmadik Birodalom nagykövetévé és teljhatalmú magyarországi megbízottjává nevezte ki. Veesenmayer feljegyzései szerint 1944. július 11-ig 437 402 zsidót deportáltak Magyarországról. Eichmann ezután visszatért Németországba. 1944. október 17-én Veesenmayer jelentette Szálasi Ferencnek, hogy Eichmann visszatért, és 50000 munkaszolgálatra alkalmas zsidó férfi kiállítását követeli.

Shoah

A zsidó vallású magyar állampolgárok gyűjtőtáborokba telepítésének hatékonysága a nácik uralta Európában páratlan szervezettséggel történt. Brand Sándor alispán 1944. április 6-tól több körlevélben hívta fel a járási főszolgabírók figyelmét a rendeletekben foglaltak betartására és ellenőrzésére.

A Zalaegerszegi Ügyvédi Kamara tagjainak közel 50%-a (49 fő) volt kénytelen megválni hivatásától, kilenc megszűnt ügyvédi irodát vettek át keresztény ügyvédek. A zalai napilapok rendszeresen beszámoltak a zsidóellenes hatósági intézkedésekről - a Zalai Közlöny 1944. május végéig tudósított az országban zajló gettósításról - a zsidó lakosság tehát viszonylag pontosan értesülhetett várható sorsáról.

Bár a zsidók elkülönítésére és koncentrálására vonatkozó rendelet (az ún. gettó-rendelet) 1944. április 28-án született meg, a gettósítás részleteit már április elején kidolgozták. A gettósítási és deportálási művelettervek hat, területileg meghatározott "tisztogatási akciót" irányoztak elő. Ebből a célból az országot hat műveleti zónára osztották, mindegyikhez egy-két csendőrkerület tartozott. Zala megye a III. (szombathelyi) csendőrkerülethez és az V. zónához (Délnyugat-Dunántúl) tartozott a IV. (pécsi) csendőrkerülettel együtt. 1944. április 19-én Magyarország déli határsávját hadműveleti területté nyilvánították, s elrendelték a kiürítését.

A nagykanizsai Zsinagógában kialakított gettóban 1944. április 23. napjától kezdték meg a zsidók elkülönítését, az első csoportot 1944. április 28-án deportálták Nagykanizsáról Auschwitzba, mintegy 800 személyt (munkaképes férfiakat és fiúkat). A nagykanizsai "gyűjtőtáborban" elhelyezett zsidók második csoportját május 17-én szállították el, német szerelvényen és német őrséggel (1217 főt), s a szerelvény május 21-én hajnalban érkezett meg Auschwitzba. A munkavégzésre alkalmas fizikumú és korú deportáltak, akiket nem öltek meg azonnal a gázkamrákban, munkatáborokba kerültek.

1941 és 1945 között több mint 600000 magyar zsidó áldozata volt a holokausztnak. Az áldozatok a munkaszolgálatban, a halálmenetekben, haláltáborokban, tömeges kivégzéseken veszítették életüket. A holokauszt minden tizedik áldozata magyar állampolgár volt, Auschwitz-Birkenau megsemmisítő táborában minden harmadik áldozatot Magyarországról deportálták.

Epilógus

Mi fogadta 1945 tavaszán a hazatérő zsidókat? Elfoglalt lakások, kiürített üzletek, értetlenség és szánakozás. Lassan találtak egymásra azok a kevesek, akik visszajöttek. Sokan gyermekeik, feleségük, szüleik és nagyszüleik nélkül érkeztek meg. Az 1949. évi népszámlálás szerint Zalában az összes népesség 265.639 fő volt, ebből izraelita vallású 606 fő (300 férfi és 306 nő), a megye lakosságának 0,2%-a. A vármegye 1937. december 31-i határai között az 1949. évben kilenc hitközség működött: köztük egy ortodox Balatonfüreden, egy status quo ante Tapolcán és hét neológ hitközség (Keszthelyen, Nagykanizsán, Pacsán, Sümegen, Zalaegerszegen, Zalalövőn és Zalaszentgróton), amelyekhez 1949-ben összesen 80 helység tartozott. A vészkorszak után, 1950-ben Zala megye kongresszusi hitközségei a III. dél-dunántúli községkerülethez sorolódtak, központjuk Nagykanizsa maradt. A zalai falvakból teljesen eltűntek a zsidók, a nagyobb városokban még élnek kis létszámú csoportjaik, megfogyatkozott hitközségeik. Zala megyében egyedül a keszthelyi zsinagóga maradt a hitközség kezelésében, a néhány meglévő épület világi célokat szolgál: Zalaegerszegen hangverseny- és kiállító terem, Tapolcán művelődési ház, Sümegen a gimnázium menzája, Balatonfüreden étterem, Nagykanizsán (a város tulajdonában) és Kővágóörsön (magánkézben) pedig felújításra vár. A többi zsinagógára már csak a régi fotók, képeslapok emlékeztetnek (Zalalövő, Hahót, Pacsa, Csabrendek, Zalaszentgrót, Hévíz), az egykor itt élt virágzó zsidó közösségekre pedig az elhagyott zsidó temetők.

Jelenleg a nagykanizsai zsinagóga és ex lege műemléki környezete nyolc ingatlannal műemléki védettség alatt áll, a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Hatósági Főosztály Örökségvédelmi Nyilvántartási Osztály közhiteles nyilvántartási adatai alapján.

„helyet adok nekik házamban és falaimon belül, és olyan nevet, amely több, mint a fiak és a lányok, örök nevet adok nekik, amely nem hal ki soha” Ésaiás 56,5

Jeruzsálemben, az Emlékezés hegyén 1953-ban alapították meg a Yad Vashem intézetet, amely a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága; a Nevek Csarnoka őrzi a Shoah áldozatainak nevét, az Emlékezés Csarnoka pedig az emlékezetüket.

-------

A nagykanizsai Hevra könyve (1792)


A nagykanizsai Hevra könyve (1792) - Címlap

A Hevra Kadisa fekete bőrkötéses könyv ezüst veretekkel, fedelének középső részén, kőtábla formájú ezüst lapon a következő vésett felirat olvasható: "זה הפנקס שייך לחק גמילת חסדים ממק קאנישא יעא" vagyis: „Ez a jegyzőkönyv a kanizsai Szent Közösség jótékonysággal foglalkozó Szent Egyletének tulajdona.” A borító négy sarkában elhelyezett hidegen kalapált domború lemezek rozettáinak sarkaiban négy-négy héber betű található, melyek összeolvasva a következő mondatot adják ki: "בשנת מחיה מתים לפרט , vagyis „a halottak feltámadásának évében a kis időszámítás szerint”. A betűk számértéke 553, amely a polgári időszámítás alapján 1793. A könyv kettős kapoccsal záródik, gerincén láncok találhatók.

A könyv kvadrát, illetve Rási betűkkel íródott, tartalmazza a Hevra szabályzatát, a תקנות–ot, valamint szemelvényeket a Széfer Haszidimből, a Maszehet Gehinnomból, fejezeteket Joszef Káro nagy zsidó törvényalkotó Sulhán Árukh című kódexéből, illetve Mose Zakuto kabbalista író és költő Tofte Árukh című pokoljárásából. Olvasható a Hevra tagjainak névsora, valamint azoknak a nevei, akik a zsidó kórháznak a javára adakoztak. Ezen kívül tartalmaz még végrendeleteket a könyv végében.

Címlapján egy nyitott frigyszekrény látható, fölötte baldachin formájú hermelines palásttal, csúcsán koronával. A korona alatt ovális pajzsban a következő felirat olvasható:  הנקרא חק אמת "ספר, miszerint: „Könyv, amely az igazság törvényének neveztetik.” A frigyszekrény tetején szalag fut végig a következő szöveggel: "פתחו לי שערי צדק אבוא בם אודה יה:זה השער ליהוה צדיקים יבאו בו", vagyis: „Nyissátok ki nekem az igazság kapuit, hadd lépjek be rajtuk, hadd dicsőítsem az Urat. Ez az Örökkévaló kapuja, igazak jönnek be rajta.” A főszöveg fölött ívesen olvasható: "לכבוד החק של גח אתחיל לכתוב בס''ד", tehát: „A jótékonysággal foglalkozó Szent Egylet dicsőségére elkezdek írni mennyei gondviseléssel.”

A címlap fő szövege a következőképpen olvasható:

הפנקס פתוח והיד כותבת וכל הרוצה ללוות יבא וילוה והגבאין מחזירין תדיר בכל יום ונפרעין מן האדם בין מדעתו ובין שלא מדעתו ויש להם על מה שיסמכו והדין דין אמת וכל מתקן לסעודה לכן דע בני העולם הזה דומה לפרוזדור בפני העולם הבא התקן עצמך בפרוזדור כדי שתכנס לטרקין ונאמן הוא בעל מלאכתך שישלם לך שכר פעולתך ודע שמתן שכרן של צדיקים לעתיד לבוא

A jegyzőkönyv nyitva van, a kéz ír, és mindenki, aki szeretne kölcsönt kérni, jöjjön és kérjen kölcsönt. A begyűjtők gyakran visszatérnek, minden nap, és követelik a fizetséget az embertől önként és nem önként. És van nekik mire alapozni, a törvény pedig igaz törvény, és minden készen áll a lakomára. Ezért tudd meg fiam, ez a világ hasonlít az eljövendő világ előtti előcsarnokra, amit magadnak készítesz elő az előcsarnokban, hogy beléphess a díszterembe. És hűséges Ő, a Cselekedeteid Ura, aki megfizeti neked tetteid árát. És tudd, hogy ajándék az igazak fizetsége az eljövendő világban.

A főszöveg alatt ez olvasható: "נעשה בשנת ועשית עמדי חסד ואמת לפק", tehát: „Készült a »szeretettel és hűséggel cselekedj velem« évében a kis időszámítás szerint.” A megjelölt betűkből a kis időszámítás 552. éve jön ki, amely 1792 a polgári időszámításban.

Ez alatt, az oszlopok talapzata között a következő felirat szerepel: "שייך לחבראתו יקירא קדישא גומלי חסדים מקהלה קודש קאנישא יעא", vagyis: „A kanizsai Szent Közösség jótékonysággal foglalkozó nagy tekintélyű Szent Egyletének tulajdona.” Az oszlopok talpán a következő felirat olvasható össze: "עמודי של גמילת חסדי, tehát: „a jótékonyság tételének oszlopai.”

A Hevra Kadisa könyvet a Pokol traktátusa című fejezet miniatúrái tették híressé, melyeket Jicák Eisig írt és illusztrált. Azért is nagyon különleges ez a fejezet, mert nem található Magyarországon közvetlen előzménye a grafikai sorozatának. Előképe valószínűleg a prágai Hevra Kadisa 1782-ből származó freskóképei.

A Hevra könyvben szerepel a ravatalozó képe is, tervrajz-szerűen ábrázolva.

A könyvről tudjuk még, hogy megírásának és illusztrálásnak költségét az egykori elöljáró, Lackenbach Mózes egyik családtagja, Lackenbach Izsák állta. A donátorról keveset tudunk, annyi biztos, hogy ő volt a Hevra Kadisa elnöke.