Átvehették bizonyítványaikat a végzős diákok az általános iskolákban

facebook megosztás

Átvehették bizonyítványaikat Nagykanizsa általános iskoláiban a végzős diákok. A koronavírus miatt kicsit másképp búcsúztak iskolájuktól a nyolcadikos tanulók, hiszen a szüleik és hozzátartozóik most nem vehettek részt az ünnepélyen.

Rendhagyó tanévet búcsúztatott a nagykanizsai Kőrösi iskola. A hagyományos oktatást az elmúlt három hónapban digitálisan oldották meg, amivel sikeresen megbirkóztak, mind a tanulók, mind a tanárok.

– Elérkezett a tanév vége, ami szintén rendhagyó módon zajlik, hiszen a gyerekek külön-külön osztályonként vehetik át az egészségügyi rendszabályokat betartva az év végi bizonyítványokat. Tehát a klasszikus tanévzáró és ballagások elmaradnak – mondta Smolcz Frigyes , a Kőrösi-iskola igazgatója.

A Zrínyi iskola végzős tanulói sem maradtak le a ballagásról. Kicsit szűkebb körben ők is elbúcsúzhattak tanáraiktól, diáktársaiktól és az iskolától. A helyzetre való tekintettel most szüleik az iskola falain kívül rekedtek, kizárólag a szülői munkaközösség néhány tagja lehetett jelen a tornateremben tartott elköszönésen. 

– Azt sajnáljuk, hogy nem a nagy intézmény közössége előtt tudtak ők elköszönni az iskolától, ez egy hiányérzet számunkra. De nyilván most ebben a helyzetben annak is örültünk, hogy lehetőség nyílt, hogy személyes átadással adjuk a bizonyítványok. Picit tudjuk értékelni talán-talán a nyolc évet együtt osztályfőnöki keretben. Tudtak egymással találkozni a tanulók és én azt hiszem, hogy a főbb pontokat, amikor ballagásról beszélünk azt azért meg tudtuk valósítani – nyilatkozta Faller Zoltán, a Zrínyi-iskola igazgatója.

Faller Zoltán hozzátette a végzős diákok szép eredményekkel zárták az általános iskolai éveiket és az otthoni online oktatást is komolyan vették. Sokat fejlődtek és büszkén engedik tovább őket a felnőtté válás útján. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.