Az olimpikon Flóra a városi uszodában

facebook megosztás

Már néhány napja ugyan itthon tartózkodik, sőt edzésbe is állt a kanizsai uszoda kinti medencéjében, hétfő óta azonban bent, vagyis az egykor jól megszokott helyén tréningezhet Nagykanizsa legutóbbi olimpikonja, az USA-ban tanuló Molnár Flóra.


Molnár Flórának a vízben szinte meg sem kottyannak a napi penzumok, remek hangulatban rója a hosszokat

Fotó: Polgár László

A 2016-os riói olimpiára kijutó úszó, Molnár Flóra immár három éve tanul kint egyetemistaként az Amerikai Egyesült Államokban, nyaranta, no meg az itthoni országos bajnokságok alkalmával persze azért úszott eddig is hazai környezetben. A járványügyi helyzet miatt egy kisebbfajta mérföldkőnek is aktív részese lehetett a városi uszodában jártunkkor, mivel körülbelül három hónap múltán újranyitották a belső részt is.

S ha már Kanizsán tartózkodik a Délzalai Vízmű SE olimpikonja, hétfőn reggel hétkor érkezett is az edzésre - a szokásos módon Polgár Sándor edzői instrukciói mellett, egyben szakmailag figyelő tekintete előtt.

– Eddig is lejártam napi két edzésre itthon, most a benti tér megnyitásakor ezt a penzumot ugyanúgy megtartom - mondta el érdeklődésünkre Flóra.

– Augusztusig mindenképpen maradok Magyarországon, a vizsgáimat kint letettem. Az itthoni időszak gyakorlatilag a nyári szünetem programja is egyben. Azért jut persze másra is idő és igyekszem is ezt hasznosan tölteni és kihasználni.

Az előző évek ritmusából kiindulva előbb is érkezhetett volna már a kanizsai úszó kiválóság, csak éppen a még nehezebb hazajutási procedúra húzta ezt keresztül. Annyit azért az előttünk álló hetekre vonatkoztatva így is elmondhatunk, Nagykanizsa újra egy olimpikonnal lett gazdagabb!

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.