Diakónus- és papszentelés a Felsőtemplomban

Pap- és diakónusszentelés volt szombaton Nagykanizsán. A Kaposvári Egyházmegye védőszentjének, Szent László királynak ünnepén Varga László megyéspüspök áldozópappá szentelte Fejes János diakónust, illetve szerpappá szentelte Antal Zsolt Benedek papnövendéket a nagykanizsai Jézus Szíve-templomban.

Antal Zsolt Zalaújlakról származik, elmondása szerint szüleivel együtt mindig templomba járók voltak. Mint fogalmazott: már 3-4 éves korában megérintette a környezet, a misék hangulata. Azt áttörést számára pár évvel később, az Antióchia közösség hozta.

– A jelmondatomnak azt választottam: „Érted, veled”. Ez számomra dupla értelmű mondat, de lehet sokféleképpen kiegészíteni. Ha Jézusnak mondom, aki miatt, és akiért, akinek a papságában részesülök, akkor mondhatom, Jézusom, én érted teszem, amit teszek. Ha pedig a híveknek, az embereknek mondom, onnan közelítem meg ezt a mondatot, akkor értetek lettem pap. De csak veletek együtt tudom megtenni mindazt, amire az Úr engem hívott - mondta Antal Zsolt Benedek.

Szent László király ünnepén Fejes János is az oltár előtt tett fogadalmat. Szűkebb hazájában,  szülőfaluja környékén kántorként is szolgálta a híveket.

– Pápán tanultam, érettségi után szakképző iskolában bútorasztalosnak. Hogy aztán orgona építő, javító legyek. Így aztán össze is áll a kép: kántor, orgona-javító és a családdal élem az életemet - mondta Fejes János.

Fejes János Nagykanizsán, káplánként folytatja szolgálatát, Antal Zsolt Benedek pedig Kaposváron folytatja útját.