Elkezdődött az E.ON beruházása a belvárosban

facebook megosztás

A 78 millió forintos projekt két ütemben zajlik. A hétfőn induló első szakaszban a Rozgonyi utca és a Sugár utca kereszteződésében villamos- és földgázvezetékeket cserélnek a szakemberek. A munkálatok második részeként a gázvezeték rekonstrukció a Rozgonyi utca nyugati része felé halad tovább. A jelenlegi tervek szerint a beruházással augusztus második feléig végeznek az áram- és gáztársaság munkatársai.


Fotó: Horváth Zoltán

A csomópontban zajló munkák ideje alatt a Rozgonyi utcának a Hunyadi utca és a Batthyány-gimnázium közti szakasza, valamint a Sugár utcának a Királyi Pál utca és a középiskola közti szakasza zsákutca lesz. A Fő utca irányából csak a lakók hajthatnak be a Sugár utcába. A Rozgonyi utca megközelítésére – terelőútvonalként – a Múzeum tér felőli szakaszt jelölték ki a szakemberek. A projekt pontos részleteiről Varga Ivett-tel, az E.ON Hungária Zrt. regionális kommunikációs szakreferensével beszélgettünk.

– Nagyon örülünk annak, hogy ez megvalósulhat, hisz ennek a beruházásnak az a célja, hogy megelőzzük a komolyabb üzemszüneteket. Két folyamat zajlik most egyidejűleg. A Sugár utca déli szakaszán kisfeszültségű földkábelcserét hajtanak végre, tehát villamosvezetékeket cserélnek. A Rozgonyi utca nyugati szakaszán pedig gázelosztó-vezetékcserére kerül sor. Hétfőn elkezdődött már az áramos-munkavégzés, szerdán új kábeleket húztak be, csütörtökön pedig a gázvezetékkel kapcsolatos feladatoknak láttak neki a kollégák. Ezen munkafolyamat részeként először kutatóárkokat ásnak. Ez egy nagyon fontos technológiai elem, miután a projekt a belvárosban zajlik, ahol régi és most üzemelő közművek futnak egymás mellett. Ilyen esetekben úgy kezdjük a munkát, hogy a szakértők ellenőrzik, hogy a térképen ismert vezetékek pontosan úgy helyezkednek-e el a földben, ahogy a térképen jelölték őket. Ez azért is fontos biztonsági lépés, hogy mindenféle zavartatás nélkül valósulhassanak meg a munkálatok. Az első ütem, a csomópontban zajló munkavégzés kb. 3 hétig tart, így a forgalomlassító magasító elbontását is elkezdik már a héten a szakemberek, valamint ebben az időintervallumban végig párhuzamosan zajlanak majd az áram- és a gázhálózati munkavégzések.

A közlekedési változások mellett fontos információ lehet még a Sugár és a Rozgonyi utcában élő, esetleg ott dolgozók számára, hogy a projekt ideje alatt egyszer lesz áramszünet, valamint amíg a kutatóárkok kiásása zajlik, a parkolásra is jobban oda kell figyelnie a sofőröknek. – Felmarják a kollégáim az érintett szakaszt, tehát a Rozgonyi utcának a Batthyány-gimnázium és az Erzsébet tér közötti részét, ahol a gázvezetékek cseréje lesz. Ugyanakkor, hogy a lakók minél jobban tudjanak közlekedni, abban az időszakban, amíg ott még nincs munkavégzés, addig visszatömörítik ezt a részt, hogy autóval át lehessen rajta menni. Szórólapokon jelezni fogják a kollégák, hogy mikor kezdődik ez a munkafolyamat, s mikor álljanak arrébb autóikkal a lakók arra az időre, amíg ez tart. S valóban lesz egy rövid áramszünet, július másodikán, ekkor történik meg az áttérés az új villamoskábelre. A Sugár út 1-es és a 3-as számú épületet fogja majd érinteni. Ők már előzetesen kaptak értesítést, illetve a területgazda kollégánk személyesen is beszélt a tulajdonosokkal – tette hozzá Varga Ivett.

A kivitelezés végéig a 8-as és a 8Y számú helyi járatok módosított útvonalon közlekednek. A beruházás második ütemében egy 365 méteres szakaszon fognak gázvezetéket cserélni a szakemberek. – Ez a terület a Rozgonyi utcának a Sugár utca és az Erzsébet tér által határolt része. Ekkor a kereszteződés már nem lesz érintve, így ez a forgalom szempontjából egy egyszerűbb helyzetet teremt. A helyreállítási munkákkal együtt a teljes projekt gyakorlatilag 2 hónapot vesz igénybe.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.