Elkezdődtek az államvizsgák a Pannon Egyetemen

facebook megosztás

Elkezdődtek az államvizsgák a Pannon Egyetemen. A járványügyi enyhítéseknek köszönhetően ma 11 informatikus hallgató személyesen tehette le a záróvizsgát a nagykanizsai kampuszon.

A kétszáz fős előadóteremben a bizottság tagjain kívül egyszerre mindössze három tanuló tartózkodhat a számonkérés ideje alatt. Az egyetemisták a prezentációikat előre elküldték, a számítógépeket pedig - amikről a diplomavédést tartják - folyamatosan fertőtlenítik. 

– A záróvizsga az mindig egyfajta szentimentális dolog, ez mégiscsak egy korszaknak a zárása, az utolsó nagy megmérettetés, ennek az intimitásából, személyességéből adódóik ez. Amint lehetőségünk lett és megengedte az Operatív Törzs és a döntések, igyekeztünk ezt a személyes platformra terelni. Természetesen megkérdeztük a hallgatókat és az oktató kollégákat, akik a záróvizsgán vizsgáztatnak, hogy mit gondolnak erről, vállalják-e és minden hallgató vállalta, így személyesen tudjuk a záróvizsgákat megtartani - mondta el Tóth-Kaszás Nikoletta, kampuszigazgató.

Jakab Péter négy évig tanult a kanizsai kampuszon. Bár nagyon izgult a vizsga előtt, de a végeredménnyel elégedett volt.

– Én mérnök-informatikus Bsc szakra jártam, nagyon-nagyon izgultam az államvizsga előtt, de jól sikerült. Szerencsésen húztam a tételeket, a felkészülésben pedig sokat segített az online oktatás, mert rengeteg tananyag került fel az internetre és így könnyű volt tanulni. Nagyon fognak hiányozni a Pannon Egyetemen eltöltött évek - fogalmazott Jakab Péter.

Diplomaátadóra idén a megszokott módon nem lesz lehetőség, de az intézmény vezetői abban bíznak, hogy egy későbbi ünnepségen pótolhatják a ceremóniát.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.