Évi 194 millió madár és 29 millió emlős pusztul el az európai utakon

facebook megosztás

Minden évben 194 millió madár és 29 millió emlős pusztul el az európai utakon – derül ki egy friss kutatásból, amelyben egy nemzetközi tudóscsoport azt vizsgálta, hogy mely állatfajokat veszélyeztet a leginkább a közúti forgalom. Ehhez egy nemzetközi tudóscsoport 24 ország 90, állatgázolásokról szóló kérdőívét elemezte.

Frontiers in Ecology and Environmentben megjelent tanulmány egyik konklúziója az, hogy a leggyakrabban közúti baleset miatt elpusztuló állatok nem szükségszerűen a legveszélyeztetettebbek a kihalás szempontjából. Így reményre ad okot az, hogy a megfelelő vadvédelemmel és az új utak építésének gondos tervezésével elkerülhető, hogy bizonyos fajok populációja sérüljön. A tanulmány azért is jelentős, mert az eredmények tudtában így az állatvédők is képesek lesznek jobban megtervezni, hogy mely fajok védelmét kell még inkább előtérbe helyezni.

A kutatás szerint a nagyobb egyedszámú populációban élő, az ivarérett kor hamar elérő, kis méretű emlősök vannak a leginkább veszélyben az utakon. Az éjjeli állatok és madarak, amelyek zömében növényekkel és magokkal táplálkoznak, szintén nagyobb számban pusztulnak el a közúti forgalom miatt.

A kutatók úgy találták, hogy a leggyilkosabb utak Közép-Európában, főként Németországban, Ausztriában és Csehországban találhatók. 

A kontinensen a legnagyobb számban a feketerigót ütik el az emberek (évente 11,9 állat kilométerenként), mögötte a szoprán törpedenevér következik (évente 1,76 állat kilométerenként).  A tanulmány arra is rámutat, hogy a leginkább az állatok szempontjából halálos helyszínek nem feltétlenül azok, ahol a legveszélyeztetettebb fajok élnek nagy egyedszámban.

Az 5 legveszélyeztetettebb faj a madarak között:

  • Császármadár
  • Kígyászölyv
  • Északi füzike
  • Álarcos gébics
  • Rozsdástorkú pityer

És emlősök:

  • Gyöngyös ürge
  • Bukovinai földikutya
  • Nyugati földikutya
  • Nagy földikutya
  • Homoki földikutya

Forrás: hvg.hu/zhvg - greenfo.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.