Harmadik lett a letenyei VersBarátok(közt) a Szaval a suli! pályázaton

facebook megosztás

Tornai József, Oravecz Péter és Turi Tímea költeményével nyerték el az első három helyet a Szaval a suli! elnevezésű pályázaton, amelyre iskolák, osztályok, diákcsoportok jelentkezhettek egy kortárs vers közös elszavalásával.    

A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és az Írott Szó Alapítvány a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) partnerségben a Kárpát-medence legnagyobb költészet napi rendezvénysorozata, a Versmaraton kísérőrendezvényeként hirdette meg a Szaval a suli! elnevezésű pályázatot - olvasható a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.    

Mint írják, a második alkalommal meghirdetett versenyen - a Zsille Gábor szerkesztésében kiadott - Az év versei 2019 antológiában megjelent 100 költő mintegy 350 verséből választhattak a pályázók.    

A zsűri tagja Erős Kinga József Attila-díjas kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke; Zsille Gábor József Attila-díjas költő, műfordító; Csőre Gábor Jászai Mari-díjas színművész; Horváth Szilárd szerkesztő, műsorvezető és Stifner Gábor szerkesztő, kulturális újságíró.    

Az általános és középiskolások számára meghirdetett pályázaton az első helyezést a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola (Budapest) tanulói nyerték el, Tornai József Csönd van, csönd van című versének előadásával. Felkészítő tanáruk Frigyesi Márton volt.    

A második helyezett a Budapest XXI. Kerületi Széchenyi István Általános és Kéttannyelvű Általános Iskola felső tagozata Oravecz Péter Kilépek a Wordből című versének előadásával. A diákok felkészítő tanára Varga Veronika volt.    

A pályázat harmadik helyezettje a Letenyei Andrássy Gyula Általános Iskola VersBarátok(közt) csapata (5.a, 6.a és 8.a osztály), Turi Tímea Sára vendégeket vár című versének előadásával. A gyerekek felkészítő tanára Horváthné Vlasics Zsuzsanna volt.    

A győztes produkció a diákok előadásában hallható lesz október 17-én a Versmaratonon, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi a program megtartását.    

A nyertes verseket a Youtube-on lehet megnézni.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.