Június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz

facebook megosztás

Trianon századik évfordulójától, június 4-étől Csongrád megye neve Csongrád-Csanád megye lesz - jelentette be Juhász Tünde kormánymegbízott.    

A kormánymegbízott azt mondta: Trianon igazságtalan békediktátuma száz évvel ezelőtt mély sebet ejtett hazánkon, s ez talán soha nem fog begyógyulni. Bár a végleges felépülés nem jöhet el számunkra, de némi gyógyírt jelenthet - legalábbis nekünk, Csongrád megyeieknek -, hogy Trianon századik évfordulóján szűkebb otthonunk neve immár Csongrád-Csanád megye lesz  - tette hozzá.    

A döntés történelmileg indokolható, eszmeileg pedig érthető, hiszen a Trianonban szétszakított Magyarország egyesítésének és összefogásának vágyát szimbolizálja - hangsúlyozta Juhász Tünde.    

A kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2017-ben Lázár Jánosnak, a térség országgyűlési képviselőjének javaslatára - ellenszavazat nélkül - módosította a megye nevét.    

Juhász Tünde közölte, a megyében élőknek nincs teendőjük a névváltoztatás miatt. A megyei kormányhivatal honlapja és elektronikus levelezési címe nem változik meg, a hatóságok bélyegezőit, a névjegykártyákat lecserélik, ez összességében egy-két millió forintos költséggel jár.    

Miklós Péter történész, a Tornyai-múzeum igazgatója kifejtette, a magyar államisággal egyidős megyerendszer az önkormányzatiság és az autonómia egyik legrégebbi megnyilvánulása.    

A mai Csongrád megye területén három eltérő entitás létezett a modern korban: Csongrád, Csanád és Torontál megye, s az előbbi kettő egyidős a magyar államisággal. Ez az ezeréves múlt is indokolja az 1950-ben megszüntetett Csanád vármegye nevének újbóli felvételét - mondta a szakember.    

A megye mai területének jelentős része az egykori Csongrád megye adja. 1950-ben ehhez csatolták a modern korban makói székhelyű Csanád megye mintegy felét, valamint a csaknem 10 ezer négyzetkilométeres egykori Torontál vármegye egy kis részét - közölte a történész.    

Gémes László, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke elmondta, a megyei önkormányzat egy hat centiméter átmérőjű bronzérmével emlékezik meg a névváltásról. Az érme előlapján Csongrád-Csanád megye címere látható a régió elnevezésével, hátlapján pedig a megye korvonala szerepel az egykori és mai megyeszékhelyekkel, valamint a megyék pajzsaival. Egy térkép is készül, amelyen a mai megye mellett a korábbi megyehatárok is láthatók - tette hozzá.

(Borítókép: Gémes Sándor)

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.