Június közepéig jelentkezhetnek a középiskolás diákok a Mathias Corvinus Collegium képzésére

facebook megosztás

Június 14-ig jelentkezhetnek a társadalomtudományok iránt érdeklődő magyarországi és külhoni magyar középiskolás diákok a Mathias Corvinus Collegium ingyenes képzésére.    

A programban részt vevő tanulók négy- és nyolchetes e-learning-kurzusok közül választhatnak. Modern kori történelem, közgazdaságtan, nemzetközi kapcsolatok, társadalmi tanulmányok, pszichológia, jog, valamint magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztés is szerepel a palettán - olvasható az MTI-hez eljuttatott ismertetőben.     

Az online képzés mellett havonta egy személyes készségfejlesztő napot is tartanak, amikor a diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy ismert és elismert szakértők által tartott előadásokon és tréningeken vegyenek részt. Az érdeklődők valamennyi kurzus tematikáját és bemutatkozó videóját a program online felületén tekinthetik meg.    

A Mathias Corvinus Collegium középiskolás programja már több mint tizenöt éve működik. A 2013 óta Erdélyben is elérhető képzéseken több mint négyszáz erdélyi magyar tanuló vesz részt, de a Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból is rendszeresen jelentkeznek középiskolások a programra. Ma már több mint 1700 fiatal fejlesztheti magát a távoktatási kurzusokon és a havi egy személyes képességfejlesztő tréningnapon alapuló képzéseken.     

A szociálisan hátrányos helyzetű, nagy távolságból érkező diákoknak az intézmény utazási támogatást biztosít, hogy megkönnyítse részvételüket a tréningeken.    

Azok a diákok, akik szeretnének bővebb tájékoztatást kapni a programról, június 3-án ellátogathatnak az MCC középiskolás program közösségi oldalára, ahol élő bejelentkezés keretében hallhatnak a kínált lehetőségekről.    

Az érdeklődők magáról a programról, valamint a jelentkezés pontos menetéről az intézmény honlapján (kp.mcc.hu) olvashatnak bővebben.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.