Kutatómunka indult a koronavírus kimutatására

facebook megosztás

A Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a MOL együttműködésével kilenc városból származó szennyvízmintákat vizsgálnak a szakemberek – a munka egyik helyszíne pedig Nagykanizsa lett. A módszer jelentősége, hogy a szennyvízben található vírusnyomok elemzésével már a járvány helyi terjedésének korai szakaszában észlelhető a vírus megjelenése.


(Fotó: Horváth Zoltán)

A koronavírus-fertőzések megjelenésével több kutatócsoport kezdte el világszerte vizsgálni a kommunális szennyvizeket. Egy városi szennyvíztisztító telephez ugyanis több tízezer ember háztartásából kerül szennyvíz, így nagyobb mintában vizsgálható a fertőzöttek száma, mint a korlátozott tesztek alapján. – A személyi teszteléseknél – mielőtt ténylegesen megjelenik a megbetegedés – akár kéthetes lappangási időszak is előfordulhat. Viszont a szennyvizek esetében, a vizelet- és a székletürítés által, már körülbelül három nap után kimutatható a vírus, ezáltal pedig sokkal hamarabb detektálható, mint a hagyományos, személyi tesztelésekkel – hangsúlyozta dr. Galambos Ildikó, a Pannon Egyetem Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ kutatásvezetője. A kutatómunka Magyarországon is kezdetét vette, melyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ és Környezetmérnöki Intézet, a Pécsi Tudományegyetem – Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Kutatócsoport és a MOL közösen valósít meg.

A munka egyik helyszíne Nagykanizsa lett, a rendkívül összetett vizsgálatokra néhány nap alatt készültek fel a szakemberek. – Nagyon gyorsan érkezett a felkérés – konkrétan péntek délután négy órakor. A hétvégén össze is raktuk magát a projektet, hétfőn pedig beküldtük az ITM-hez egy előzetes véleményezésre. Rohamtempóban zajlik minden, de ez érthető, hiszen nagyon sürgős feladatról van szó – mondta el a kutatásvezető.

A felmérés első fázisában kilenc hazai város szennyvízének változását vizsgálják a szakemberek, öt hónapon keresztül. A szennyvíztelepek kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy az ország nagyrészét lefedjék, így a különböző méretű városok mintavételezésre kerülnek. A kutatók kéthetente vesznek új mintát az érintett településeken. A vizsgálatokat – egyebek mellett – a MOL azzal támogatja, hogy ingyenesen bocsájtja rendelkezésre a Vár utcán található laborépületét. – A MOL Magyarország egyik legerősebb vállalataként amellett, hogy folyamatosan biztosítja országunkban az energiaellátást, a koronavírus elleni küzdelemben is kiveszi a részét – például fertőtlenítőszert gyárt, vagy különféle kutatásokat támogat. Több mint tíz éve van a Pannon Egyetemmel stratégiai kapcsolata a MOL-nak. Ezért megvizsgáltuk, hogy hogyan tudnánk a kutatást segíteni. A rendelkezésre álló infrastruktúránk lehetővé tette, hogy egy felszerelt labort biztosítsunk a koronavírus elleni küzdelemben. Így esett a választás a nagykanizsai laborra – árulta el Vasváry Péter, a MOL Nyrt. csoportszintű olajipari és ipari szolgáltatások alelnöke.

A laborban – a WHO ajánlásait figyelembe véve – szigorú előírásoknak megfelelően végzik a vizsgálatokat. – Az elsődleges szempont az volt, hogy ne a saját magunk által megszennyezett mintát juttassunk el PCR vizsgálatokra, hanem a mintából valójában kinyert RNS, illetve DNS jelenjen meg. Ezért volt fontos, hogy kialakítsuk a védelmet. A laborba egy átöltözési folyamat után juthatunk csak be – mind a kesztyű, a sapka és a lábzsák használata kötelező a külsős embereknek. Az ott dolgozó kollégák teljes maszkban végzik a munkát, hiszen fontos megóvnunk a mintát – fogalmazott Gerencsérné dr. Berta Renáta, a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának igazgató helyettese. A mintákat ezt követően mínusz nyolcvan fokon a Pécsi Tudományegyetemre szállítják, ahol a PCR vizsgálatok történnek meg.

A külföldi eredmények egyébként biztatók – Hollandiában, Svédországban és az Egyesült Államokban már sikeresen kimutatták a COVID19 megbetegedést okozó SARS-vírus nyomait a csatornarendszerből vett mintákban. A kutatók szerint a szennyvíz elemzése nemcsak azért fontos, mert így a járvány helyi terjedésének korai szakaszában észlelhető a vírus, hanem a fertőzés újbóli megjelenésének jelzésére is hasznos eszköz lehet.

Nagy Éva

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.