Nem nyit ki a Letenyei Strand- és Termálfürdő

2020. jún. 4.

Már biztos. hogy nem nyit ki a Letenyei Strand- és Termálfürdő az idei szezonra. A koronavírus-járvány következtében számos bonyolult előírásnak kell megfelelni, azonban a városvezetőség arra döntésre jutott, hogy gazdasági szempontok miatt zárva tartanak. A közeli kistolmácsi szabadtéri strand viszont már várja a látogatókat. 

A tavalyi évben, amikor megnyitotta kapuit a strand-és termálfürdő, valamint kemping, az önkormányzat jelentős felújításokat végzett és így is a szezont a kettő és fél hónapra 9.1 millió forintos veszteséggel zárta, pedig akkor nem volt koronavírus- járvány. Ha ehhez nyitnák az idei szezont, úgy, hogy a pandémia és veszélyhelyzet még érvényben van, akkor körülbelül dupla ekkora veszteségre lehetne számolni, hisz közel 14 millió forint összegű gépjárműadó bevételtől, illetve közel 1 millió forint idegenforgalmi adótól esett el a város.

– A strandfürdő üzemeltetése vonatkozásában, illetve a nyitásra készülve megvannak azok a számok és adatok, melyekkel egy ilyen létesítményt lehet üzemeltetni és meg van ennek az intézménynek a befogadóképessége is. Számolva az egyszerre egy időben jelenlévő fürdőzőkkel és a szolgáltatásokat igénybe vevőkkel körülbelül a felére csökkenne a létesítményben tartózkodók a száma, ezáltal már napi szinten veszteséggel kell számolni - mondta Farkas Szilárd, Letenye polgármestere.

A Letenyéhez közeli kistolmácsi strand már várja a látogatókat, igaz az időjárás még nem kedvez a fürdőzőknek, a horgászok viszont már pecázhatnak a tó partján. A két szomszéd települések strandjai nem nyitnak ki, így az idei évre több vendégre számítanak.

– Kistolmács szabadstrandja ebben az évben is üzemelni fog. Minden fürdőzőnek a figyelmét felhívjuk táblákkal, amelyek már ki vannak helyezve a fürdőzés szabályának betartására. A koronavírus- járvány miatt fokozottan kell egymásra figyelnünk, a táblákkal figyelmeztetjük az idelátogatókat, hogy azokat, amiket a kormány előírt törvényeket betartsák - tette hozzá Birkás Zoltán, Kistolmács polgármestere.

A strand mellett mosdó is üzemel, amelyet minden nap fertőtlenítenek, a zuhanyzókat pedig az itt nyaralóknak, a kempingezőknek tartják fenn.