Nyári tábor a Szikrákkal

facebook megosztás

Újra népzenei dallamok és táncos lábak dobogása verte fel a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Ház csendjét. A Zalagyöngye Táncegyüttes utánpótlása élt a lehetőséggel, a tanévzárót követő első nyári hét a hagyományos tábor jegyében telt.

Megállás nélkül, feszített tempót diktált a Szikrák táncegyüttes tagjainak a mentoruk, Tóth István. A több hónapos kihagyás után egy 30 fős csapattal zajlottak a mindennapok ezen a héten, a kiskanizsai művelődési házban.

 – Látszik ez a közel három hónap szünet. Nem nagyon volt lehetőségük próbálni, edzeni, esetleg biciklizni, futni, egyéb edzéseket otthon tudtak végezni. Bár készítettem nekik online anyagokat, de az mégsem olyan, mint amikor együtt, közösségben lehet gyakorolni a táncokat - árulta el Tóth István „Csonti”, a Szikrák táncegyüttes  vezetője.

A fiatal csapat hétfőn kezdte az edzőtábort, a délelőtt az új táncok tanulásával telt, délutánonként pedig a már ismert koreográfiák ismétlése kapott szerepet.

Novák Albert két éve csatlakozott a csapathoz. A táborban zajló próbák szemmel láthatóan megdolgoztatták a gyerekeket, de mindezt örömmel vállalták a táncosok.

– Most elég kemények a próbák, de amikor másnap jövünk, már nem annyira - mondta el  Novák Albert.

A lelkesedéssel nincs probléma az ifjú táncosok vezetője szerint, - de a lendületet fejben és fizikailag is fel kell venni a fiataloknak - mondta el Tóth István.

Az együttes szinte minden tagjának hiányoztak a próbák az elmúlt hónapok alatt.  

– Amikor unatkoztam, legtöbbször inkább táncoltam... és hiányoztak a többiek is innen – nyilatkozta Jáni Gábor .

A Szikrák a tábort követően sem pihennek majd, folyamatosak lesznek a próbák, ugyanis egyre több felkérés érkezik - több falunap, szüreti felvonulás lesz megtartva, ahol számítanak a kanizsai fiatal táncosokra.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.