Örömzene a Plakát Kávézó Kultúrkocsma teraszán

facebook megosztás

Örömzene csendült fel a Plakát Kávézó Kultúrkocsma teraszán szombaton. A zenészek jazz kocsma jellegű estet tartottak a műfaj kedvelőinek.

A jam session egy kötetlen zenei műfaj, melyben az együttesek tagjai a saját örömükre muzsikálhatnak és emellett az improvizációt is gyakorolhatják.

– Én sem tudom, hogy milyen számok lesznek, tehát nincs megbeszélve semmi előre. Nem tudjuk, hogy melyik számokat fogjuk játszani. Amikor valaki bemondja a címet, akkor azt a számot fogják játszani a fiúk - árulta el Vámos Béla, a Kanizsa Big Band alapítója és zenekarvezetője.

Takács Dániel, az est szervezője szerint a kanizsai közönség nagyon várta már a rendezvényt.

– Azt veszem észre, hogy nagyon vevők rá és nagyon szeretik. örülök, hogy meg tudtuk valósítani itt a Plakát Ház udvarán, már most nagyon sokan vannak - tette hozzá Takács Dániel, szervező.

A jam session a tavalyi évhez hasonlóan idén is jól sikerült, sok látogató élvezhette a jazz dallamait.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.