Percről percre a közgyűlésről (folyamatosan frissül)

Egy kis visszatekintő: az előzetesen kiküldött meghívóban szereplő 55 napirendi pontból húszat levettek, s 6 felvételéről döntöttek a városatyák. A közgyűlés heves vitákkal indult, több városatya szerint méltatlan volt az első órákban megütött hangnem. Nagy csörtéket hozott a polgármesteri hivatal szervezeti és működési szabályzatának (SZMSZ) felülvizsgálata, Bizzer András alpolgármesteri kinevezésének megszüntetése, pontosabban meg nem szüntetése, a trianoni emléktábla felállításának lehetősége, valamint a HACSuNK által kezdeményezett ifjúsági centrum építése. Utóbbi két témában azóta Balogh László egy hosszabb Facebook-posztban fejtette ki véleményét – már nem használva a szivárványkoalíció megnevezést az Éljen VárosuNk! Egyesület képviselőire – s ezekre szintén a közösségi oldalon válaszolt az ÉVE.

Nem mondhatni, hogy baráti hangulatban kezdődik a folytatólagos közgyűlés, ugyanakkor fény lehet az összefogás alagútjának végén, hogy Schauta Marcell javaslatára a közgyűlés megvizsgálja annak a 7 embernek az ügyét, akik az egészségügyi dolgozók pandémiában tanúsított helytállását anyagiakkal is elismerő kormányrendelet hatálya alá nem tartoznak, de más forrásokból esetleg ők is megkaphatnák a munkájuk elismeréséért járó jutalmat. Továbbá ellenszavazat nélkül támogatták a képviselők a Balatoni út felújítását, s Bizzer András (Fidesz) Nagykanizsa alpolgármesterének azon előterjesztését is, hogy a veszélyhelyzetben ingyenessé tett parkolás okán 2021-ben 25 százalékos díjkedvezménnyel kárpótolja a város azokat, akik idén éves parkoló­bérletet vásároltak.

Az ülés kezdetekor Balogh László, Nagykanizsa polgármestere kifejtette, hogy a csütörtöki tárgyalás nem volt méltó a közgyűléshez. Véleménye szerint a városatyáknak példaembereknek kell lennie, s a csütörtöki tanácskozáson tanúsított magatartás azonban nem erről árulkodott. Ezért kérte a képviselőket, hogy mindenki úriemberként viselkedjen. 

Kiderült, hogy összesen 10 pont maradt a mai ülésre, valamint az interpellációk. A 17-es, 18-as és 19-es napirendi pont nem is hozott vitát. A 20-as azonban már igen, ez pedig az "Éves jelentés a Nagykanizsai Városfejlesztõ Kft. 2019. évi Közszolgáltatási Szerzõdésének teljesítésérõl". Bizzer András alpolgármester kért szót. Elmondta, hogy a városfejlesztő jelenlegi vezetője két projektből is visszalépett, véleménye szerint tisztán politikai okokból. Hozzátette: az ÉVE a legutóbbi közgyűlésen hozott döntése miatt könnyen lehet, hogy 132 millió uniós támogatástól esik el a város. S az ÉVE nehéz helyzetbe hozta a a HACSuNK-ot, hiszen a Piért raktár megvonásával könnyen lehet, hogy új kulcsprojektet kell találnia a tagoknak, záros határidőn belül, ha ez nem sikerül elveszik a támogatás. 

Károlyi Attila (ÉVE) reflektált. Elmondta, Bizzer András ismét bizonyította, hogy felszólalásai semmi másra nem jók, csak az indulatok gerjesztésére. De hangsúlyozta: az ÉVE nem fog belemenni ebbe a parttalan vitába. Ők legutóbb már kifejtették, hogy nem szeretnének bulinegyedet a zsinagóga mellé.


Bizzer András szerint az ÉVE a politikai haszonszerzésnek áldozata lehet egy több mint 100 milliós projekt (Fotó: Horváth Zoltán)

Majd Horváth Jácint (ÉVE) szólalt fel mint frakcióvezető, hiszen a mai ülésen Fodor Csaba nincs jelen. Hangsúlyozta: a kerékpársportos projekt egy csömöri alapítványhoz, illetve egy Cseresnyés Péterhez közel álló kluboz (K-14 Kerékpáros Egyesület) köthető, így nem is bánja, hogy ezt a beruházást elbukta a város. Előzmény: az eredeti tervek szerint 28 millió forint támogatás kap a csömöri kerékpár alapítvány a HACSuNK-ból, és a korábbi Városfejlesztő Kft. vezetése három évre szóló, évi 10 millió Ft-os támogatási szerződést írt velük alá.

Dénes Sándor (Fidesz) is felszólalt. A volt polgármester arra világított rá, hogy Hederics Erika szakmailag kifogásolhatatlan munkát végzett és a cég munkatársai is rengeteget dolgoztak Kanizsa fejlődéséért. Szerinte egy beruházást sem szabadna elengedni, jó példa erre a Csónakázó-tónál épített játszótér. Elmesélte, hogy regnálása alatt az egyik legszebb pillanat volt az, amikor a tér átadóján csillogó szemű gyerekek várták, hogy használatba vehessék az új játszóteret.

Ismét Horváth Jácint szólalt fel. Kiemelte, hogy a városfejlesztő cég utóbbi években folytatott munkáját jól jelzi, hogy 60-70 millió forint lett átutalva tanácsadói dokumentumokra, s mind egy bizonyos cégcsoportnál landolt. Ezeket mind a volt városvezetés írta alá. Kérte, hogy Bizzer András kérjen szót és válaszoljon, de nem tette.

Czirákiné Pakulár Judit, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője kapott szót. Kezdésként megköszönte Dénes Sándor véleményét, s azt tolmácsolja kollégáinak. Majd elmondta, hogy az említett projektek civil szervezetek pályázatai voltak, s ők nem erre szerződtek. Hangsúlyozta a HACSuNK módosítása miatt a fejlesztési pénzek nem vesztek el, hiszen ez a szervezet majd pályáztathat és direkt módon támogathatja a városi cégeket.

Az előterjesztést 12 igen, 0 nem és 2 tartózkodással fogadták el a képviselők.

A 23-as pont nem hozott vitát.

A 26-os pont Dunántúli Kõolajipari Gépgyár üzemi területén lévõ mûalkotások és egyéb közterekre elhelyezhetõ mûtárgyak városi tulajdonba vétele. Az ügyben heves vitára volt kilátás, azonban a csütörtök óta eltelt napok talán csillapították az ellentéteket. Károlyi Attila szólalt fel először: ő elnézést kért az előterjesztés stílusárt, ugyanakkor arra is rávilágított, hogy azt elég nehezen emésztette meg, hogy Bizzer András ráfirkált az ő előterjesztésére.


Az előterjesztés értelmében Károlyi Attila vezetheti a tárgyalását a DKG-ból megmenteni kívánt műtárgyak ügyében (Fotó: Horváth Zoltán)

Balogh László kifejtette, hogy a cél követendő és a lokálpatriotizmus okozta hevületet megérti, s örül annak, hogy Károlyi Attila is érezte az előterjesztés hibáit. Kifejtette, hogy hidat szeretne képezni Károlyi Attila és Bizzer András között.

Tóth Nándor (Fidesz) is szót kapott. Ő is kifejtette, hogy a tartalommal egyetért, ugyanakkor a formával nem. Erre utalt később újra Bizzer András is, aki hozzátette: nem ért egyet azzal, hogy a polgármester helyett Károlyi Attila tárgyaljon a DKG-ból megmenteni kívánt műtárgyak kérdésében. Erdős László is részletesen elemezte a polgármesteri levelet, amit az előterjesztésben Károlyi Attila ostobának minősített. Arra kérte Károlyi Attilát, a sértegetés helyett érveket mondjon, ha valamivel nem ért egyet.

Károlyi Attila a "ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna" mondás idézésével kezdte reflektálását. Ugyanakkor hozzátette, hogy a jó kapcsolatainak köszönhetően megfelelően fogja tudni képviselni a várost ebben az ügyben. Több százmilliós értékekről van szó, a tárgyalás minden folyamatáról értesíteni fogja a közgyűlés tagjait.

Dénes Sándor is szólt, kifejtette, hogy jó, hogy minden közgyűlésen tanulhat valamit, s azt is örömmel látja, hogy Károlyi úr is így tesz. Végül 9 igen, 0 nem és 5 tartózkodás mellett elfogadták az előterjesztést a közgyűlés tagjai.

A két további pont nem hozott vitát.


Erdős László három felvetéssel kezdte az interpellációk szakaszát (Fotó: Horváth Zoltán)

A táborok támogatását is ellenszavazat nélkül fogadták el a képviselők, jöhetnek a kérdések, interpellációk.

Erdős László három, Berta Krisztián négy kérdést tett fel, utóbbi képviselő leginkább a Teleki utcában tapasztalható problémákra, például a vízelvezetésre világított rá. Gábris Jácint négy kérdést tett fel, az egyik a Kanizsa Újság terjesztési problémáira világított rá. Horváth Jácint két kérdést tett fel, a polgármester elmondta, írásban válaszol a kérdésekre. 

Bodó László hat kérdést tett fel. Kiemelte a város forgalmas csomópontjainak közlekedési felülvizsgálatát, hiszen nagyon sok súlyos baleset történt az elmúlt időszakban. A Csónakázó-tónál lévő új térbetű-installáció megrendelése felől is érdeklődött a képviselő, valamint azt is felvetette, hogy a felújítás alatt álló Eötvös téren miért nem terveztek egy ingyenesen használható vécét.

Gondi Zoltán egy kérdést tett fel. A Principális csatorna mederkotrását kéri, hiszen - elmondása szerint - 4-5 kilométeres szakaszon nagyon komoly problémákat tapasztaltak az ott élő emberek, s a Principális híd ellopott korlátjáról is szólt a képviselő.

Radics Bálint szintén a csapadékvíz-elvezetés problémáira világított rá, ő a Miklósfán tapasztalható hiányosságok megoldását kérte. Szerinte a közút partner lenne a megfelelő megoldás kivitelezésében.

Tóth Nándor is a vízzel kapcsolatban vetett fel két kérdést. A volt üveggyárnál szerinte Kis-Balatonhoz hasonló tócsák alakulnak ki.

Több kérdés nincs. Zárásként Balogh László megállapította, hogy Fodor Csaba távollétében a Fidesz-frakció több pontot megakadályozhatott volna, de nem így tette. Kérte, legyen ez az új irány.

Júliusban folytatják a képviselők.