Rendkívüli települési támogatás a veszélyhelyzettel kapcsolatban nehéz élethelyzetbe kerültek részére

facebook megosztás

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata új rendkívüli települési támogatás formákat hozott létre, hogy támogatást nyújtson a veszélyhelyzet ideje alatt munkájukat elvesztett, ezáltal váratlan megélhetési problémákkal szembesülő lakosai számára.

Tisztelt Lakosság!

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata új rendkívüli települési támogatás formákat hozott létre, hogy támogatást nyújtson a veszélyhelyzet ideje alatt munkájukat elvesztett, ezáltal váratlan megélhetési problémákkal szembesülő lakosai számára.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulásra az jogosult,

  •  akinek munkahelye a veszélyhelyzet idején - legfeljebb a veszélyhelyzet kihirdetését     követő 6 hónapon belül - szűnt meg,  
  • álláskeresési járadékban részesül,
  • megszűnt korábbi munkahelyén bruttó 300.000,- Ft alatti jövedelemben részesült,
  • lakásának nagysága nem haladhatja meg a 100 m2-t,
  • háztartásában az egy főre eső jövedelem a rendeletben foglalt jövedelemhatárt nem haladja meg.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás három hónapra kerül megállapításra, összege a háztartás létszámától függően 10-20.000,- Ft lehet. Egy lakásra csak egy jogosultnak állapítható meg.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető rendkívüli lakásfenntartási hozzájárulás megállapítása iránti kérelemhez csatolni kell:

  • a keresőtevékenység megszűnését igazoló dokumentumokat,
  • az állami foglalkoztatási szerv igazolását (az álláskeresési járadék időtartamáról, összegéről és a megállapítás alapjául szolgáló bruttó munkabér összegéről),
  • a háztartás tagjai havi nettó jövedelmének igazolását,
  • a lakás nagyságának igazolását.

A veszélyhelyzet esetén igénybe vehető újrakezdést segítő rendkívüli támogatásra az jogosult,

  • aki a fenti hozzájárulásban részesült és a támogatás lejárta után munkát vállalni nem tud,
  • aki csatolja az állami foglalkoztatási szerv igazolását arról, hogy a kérelem benyújtása időpontjában regisztrált álláskereső,
  • aki a kérelmét a hozzájárulás megszűnését követően - legalább 15 nap, legfeljebb 60 nap elteltével – benyújtja.

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 6/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete a város honlapján megtalálható. A támogatás igényléséhez szükséges nyomtatvány ugyanitt letölthető, illetve a Polgármesteri hivatal ügyfélfogadó irodájában kérhető. A kérelmek benyújtására postai úton, elektronikus úton és személyesen, az ügyfélfogadó irodában elhelyezett gyűjtőládán keresztül van lehetőség. Információ hétfőtől-csütörtökig 8.00-16.00 óráig, pénteken 8.00-12.00 óráig a +36 20/849-2414, +36 20/849-2415, +36 20/849-2441 telefonszámon kérhető.

Balogh László

Nagykanizsa MJV polgármestere

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.