Szinte egész nyáron táborozhatnak a fiatal kanizsai vízilabdázók

facebook megosztás

A KVSE utánpótlásához tartozó pólósok a napközis program során napi kétszer edzenek, valamint más sportágak alapjaival is megismerkednek.

Ahogy a tanév véget ért, rögtön el is kezdődött is a vízilabdatábor. A vegyes korosztályú gyerekeket párhuzamosan több edző is fejleszti.  

– Úgy készülünk, hogy 4 héten keresztül, folyamatosan jönnek a gyerekek edzeni. Utána júliusban tartunk 3 hét szünetet és augusztusban megint 3 héten keresztül próbálunk meg ebben a rendszerben gyakorolni. Ez a korosztály zömében 2009-ben és később született gyerekekből áll. Egy-két idősebb játékosunk van, akik később kezdték a vízilabdát. Így próbálunk meg nekik lehetőséget biztosítani, hogy felzárkózzanak a saját korosztályukhoz- nyilatkozta  Szabó Szilárd, a  KVSE utánpótlásedzője. 

A fiatalok között akadt, aki már több alkalommal részt vett a KVSE táborában.

– Harmadik alkalommal veszek részt a táborban. Minden évben nagyon jó közösség van és nagyon jól érzem magamat itt – mondta Mátyás Noel.

A pólósok reggel 8-tól 10-ig gyakorolnak. Az edzést szabad foglalkozás és ebédszünet követi, majd 2-től háromnegyed 4-ig ismét vízi tréning vár a résztvevőkre.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.