Tudásbővítés az otthonokban – a szakember tanácsai (X.)

Közeledik a tanév vége, hamarosan szülő, gyerek és pedagógus is felsóhajthat: végre pihenhet egy kicsit. Márciusban szinte a semmiből érte a trauma az iskolai oktatás minden szereplőjét, hiszen előzmények nélkül kellett átállni egy távoktatásos rendszerre, amelyre sem a családok, sem pedig az iskolák nem voltak felkészülve. Sorozatunk utolsó részében visszatekintünk, hiszen érdemes összegezni a tapasztalatokat.

Illusztráció: Kreisz Dalma 2. osztályos tanuló munkája a Nagykanizsai Tankerületi Központ iskolapszichológus munkaközösség által kiírt alkotói pályázatra

Egy online felmérés szerint a tanulók kétharmada szívesen venne részt továbbra is távoktatásban – iskolába járás mellett, annak kiegészítőjeként és minden tizedik gyermek kizárólag ilyen formában szeretne tanulni. Sokan nagy előnynek ítélték, hogy több időt tudtak megtakarítani azzal, hogy nem kellett az iskolába eljutni. Persze többen azt is előnynek tartották, hogy otthoni ruhában, akár pizsamában is lehetett tanulni. A felmérés azt is megállapította, hogy a családok nagy része rendelkezik a távoktatáshoz szükséges technikai felszereléssel. A mai kor gyermekének nem okoz nehézséget ezek kezelése, így azt várhattuk, hogy nagyra értékelik majd ezt az oktatási formát.

Érdekes – de talán nem meglepő módon – nem ez történt. A megkérdezett diákok fele számolt be arról, hogy nehezebben ment a tanulás otthon, nem kötötte le annyira, mintha az iskolában hallgatta volna a pedagógusokat. A tanulással töltött időből is többre volt szükségük. A tapasztalataik alapján a diákok a jövőben az ideális tanítást úgy képzelik el, hogy fele-fele arányban oszlana meg az iskolában és a távoktatással szervezett tudásbővítés – összegezte a Kanizsa Újságnak a felmérést Sipos Edit pszichológus.

A szakember úgy látja, hogy amikor a gyerekekkel beszélgetünk, elmondják, hogy az első hetek viccesek, kissé kaotikusak voltak. Ki kellett alakítani az új kapcsolattartási formákat, megtalálni a technikai megoldásokat. Jól szórakoztak azon, ahogy a tanáraik egy része ügyetlenkedett a digitális térben. Aztán megtapasztalták, hogy a tanulást nem lehet megúszni. A tanulás és az otthoni élet megszervezése kemény feladatot rótt a szülőkre. Sok konfliktus keletkezett, sok türelemre, önfegyelemre volt szükség a helyzet kezeléséhez. A gyerekeknek és a szülőknek egyaránt nehézséget okozott a szülő és a tanár szerepének összemosódása. A szülőknek nagy teher volt az a nyomás, hogy most nekik fokozottabban kell helyt állniuk, még felelősebbé váltak gyermekeik iskolai teljesítményének alakulásáért.

Ezt a nyomást időnként áthelyezték gyerekeikre – mondta a pszichológus, majd kiemelte: azt is megélhették a szülők, hogy jobban betekinthettek gyermekeik iskolai tevékenységébe, jobban figyelemmel tudták kísérni haladásukat, szembesülhettek nehézségeikkel, ügyességükkel, kreativitásukkal. Az elmúlt hónapok pozitív hozadékaként elmondhatjuk, hogy ez az időszak alkalmas volt arra is, hogy gyermekeink önállóságra való nevelése jobban előtérbe kerüljön – hangsúlyozta Sipos Edit.

Gyakran találkozunk azokkal az aggodalmakkal, félelmekkel, hogy a mai iskolás nemzedék „életképtelen”, önállótlan, motiválatlan. Valljuk be, hogy ezek az aggályok nem alaptalanok. A szülők egy része elkényezteti, feleslegesen kiszolgálja, túlzottan védi gyerekét, és ezzel megakadályozza abban, hogy önállósuljon – figyelmeztetett a szakember. Az a gyermek, aki készen kapja a dolgokat, nem kell érte megdolgoznia, nem tanul meg erőfeszítést tenni, küzdeni, kitartónak lenni. Márpedig ezek nélkül a tulajdonságok nélkül a felnőtt élet elég nehéz lesz. Azzal, hogy a szülő – szükségből akár – több önállóságot, felelősséget vár el a gyermekétől a tanulásban, segíti őt személyiségének fejlődésében.

A távoktatás egyik hátránya az, hogy kissé személytelen. A pedagógusok egy része igyekezett online órákat tartani, így találkozni a diákokkal. Nehézséget okozott azonban, hogy gyakran csak megoldandó feladatot kaptak a tanulók, amihez nem kapcsolódott elégséges tanári magyarázat. Az elmúlt hónapok legnagyobb hátránya pedig az volt, hogy a gyerekeknek nem volt módjuk a személyes találkozásra társaikkal – mondta Sipos Edit.

A Nagykanizsai Tankerületi Központ iskolapszichológus munkaközösség által kiírt alkotói pályázatra beérkezett munkák döntő többségében megjelenik ez a hiányérzet. Képben, írásban fejezik ki a gyerekek, hogy hiányoznak nekik társaik, a közös élmények – mesélte a szakember, majd kiemelte: a következő tanévben ezeket bepótolhatják, és talán a jövőben jobban meg fogják becsülni a társas együttlétet.

Vuk Anita