Újra repülhettek a nyilak

facebook megosztás

Folytathatta versenysorozatát a Free Hill Darts Club. A darts kanizsai szerelmesei – több hónapos kényszerszünet után – pénteken tartották meg ligaversenyük nyolcadik fordulóját.

A versenyengedéllyel nem rendelkező résztvevők újra élesben célozhatták meg a darts táblákat. A Free Hill Darts Club vezetői úgy döntöttek, hogy a vírushelyzet miatt elmaradt megmérettetéseket nem pótolják be.

– Idén indult januárban és márciusig három forduló zajlott le. A vírushelyzet miatt utána szüneteltetnünk kellett ezt a sorozatot. Most tudunk újra elindulni, azt a döntést hoztuk, hogy az elmaradt fordulók már nem lesznek bepótolva és így a nyolcadik fordulóval folytattuk ezt a sorozatot - mondta el Horváth Balázs, a Free Hill Darts Club elnöke.

A játékosok már nagyon várták, hogy ismét személyesen is megmérettessenek.

– Én az összetett versenyben egyelőre második helyen vagyok, de még csak három forduló zajlott le. Közben más versenyeken is értem el sikereket, de ezek a mérvadók, ahol a csapat krémje itt van -  árulta el Rácz Tibor, a Free Hill Darts Club egyik versenyzője.

A klub már a városi bajnokságot is szervezi. Arra a megmérettetésre profik és amatőrök egyaránt nevezhetnek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.