Vád: megölte édesanyja 81 éves szomszédját

A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. június 30. napján tartott tárgyalást annak a férfinak az ügyében, akit azzal vádoltak, hogy az édesanyja szomszédjában élő idős emberhez betört és megölte.

A vádlott 2007-ben hajléktalanként élt, alkalmanként az édesanyjánál húzta meg magát. 2007. december 7-én egy nagykanizsai presszóban italozott, majd hajnali 2 órakor erősen ittas állapotban az édesanyja szomszédjának ingatlanához ment. Bemászott a kerítésen, lefeszítette a kamraablakon lévő rácsot és azt benyomva bejutott a házba. A konyhában magához vett egy szabászollót, amellyel a konyhaszekrény melletti szoba lakatját megpróbálta kinyitni, ugyanis a sértett köztudottan itt tartotta a készpénzét. A férfi azonban nem tudott bejutni, az olló hegye beletört a lakatba. Időközben felébredt az idős, 81 éves sértett, akivel a vádlott dulakodni kezdett: arcát legalább 10 alkalommal közepes és nagy erővel egy kisszékkel ütlegelte, s rugdalta. Az idős férfi a bántalmazás során a földre került: előbb eszméletét, majd életét vesztette. Ezután a vádlott felhagyott a házban való további kutatással, és elhagyta az ingatlant.

Az ügy első tárgyalási napján a vádlott nem ismerte el az emberölést. Elmondása szerint ismerőseivel este 23 óráig, a zárásig voltak a presszóban, majd annak elhagyása után útközben 3-4 emberrel találkozott, akikkel tovább italozott. Elindult a város felé, de ittassága okán valahol elfeküdt, a helyszínre  nem emlékezik, majd miután reggel felébredt egy utcai telefonfülkéből felhívta az egyik barátját, hogy vigye el az édesanyjához tiszta ruhát felvenni. Bírói kérdésre elmondta, hogy a sértettel korábban a kerítésen keresztül szokott italozni, továbbá egy-két alkalommal vitt neki tűzifát zsákban vagy talicskán. A lakásában mindössze egy alkalommal  járt, akkor is csak rövid ideig tartózkodott nála.

A vádlott meghallgatása mellett a bíróság tanúvallomásokat és szakértői véleményeket ismertetett. A következő tárgyalásra 2020. szeptember 7. napján kerül sor, amikor további tanúkat hallgatnak meg - tájékoztatta lapunkat dr. Bartalné dr. Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.