A Nagykanizsai Fúvószenekar az Erzsébet téren adott koncertet

A Nagykanizsai Fúvószenekar is csatlakozott a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség kezdeményezéséhez. A felhívás lényege az volt, hogy vasárnap minden település főterén vagy az általuk preferált helyszínen szólaljon meg a fúvószene vagy forogjon a mazsorettbot. A kanizsai zenészek az Erzsébet téren adtak 45 perces koncertet.

Este 7 órakor kezdődött a kanizsai fúvósok koncertje. Tatár Csaba, a zenekar karnagya elárulta, hogy a vírushelyzet miatt jóval kevesebbet próbálhattak a megszokottnál, de a nehéz helyzet ellenére a tegnapi fellépésre is hoztak 2 új számot.  

– Amit ezalatt a három próba alatt össze tudtunk hozni műsorszámokat azt hoztuk most, a régebbi kedvelt dalokból, inkább pop zenei számokból álló műsor volt ez. Gyakorlatilag két új számot tudtunk megtanulni ennyi idő alatt, amit alig vártuk, hogy végre közönség előtt is eljátszhassunk - mondta el Tatár Csaba, a Nagykanizsai Fúvószenekar karnagya.

A közönség lelkesen fogadta a zenészeket és volt olyan érdeklődő is, aki a fúvósok mindegyik fellépésén részt vesz.

– Nagyon tetszett, mindegyik szám nagyon jó volt, főleg az, amelyikre a Csaba bácsi azt mondta, hogy kétszer próbálták. Ott éreztem, hogy minden hangszer játszott. Nagyon szép volt, pedig gondolom nem sokat gyakorolták, de nekem nagyon tetszett - árulta el Hertelendi Istvánné.

A zenekar ezzel a fellépéssel kezdte el a nyári koncertidőszakot.

H.R.